2024. március 28., csütörtök

A következő év közepéig csökken a földgáz ára

Vuletić: A kilenc hónap múlva várható drágulás nem érinti érzékenyen a fogyasztókat, hiszen addigra véget ér a következő fűtési idény

Dušan Bajatović, a Srbijagas igazgatója hétfőn bejelentette, hogy 2017 közepéig Szerbiában csökkenni fog a háztartásoknak szállított földgáz ára. Bajatović szerint a kőolaj világpiaci árának emelkedése kilenc hónapig nem lesz hatással a szerbiai gázárak alakulására.

– A mögöttünk levő időszakban csökkent a kőolaj ára, és ennek a hatását még egy darabig érezni fogjuk mi is. A földgáz ára továbbra is alacsony és veresenyképes. A földgáz dollárban kifejezett értéke minden bizonnyal csökkenni fog 2016 utolsó negyedében, valamint 2017 első negyedében. Ez kedvező hír a szerbiai fogyasztók számára – mutatott rá a Srbijagas igazgatója.
A dollárnak az euróhoz viszonyított értéke nagy valószínűséggel változni fog, ami jó eséllyel kihat majd a szerbiai földgáz árára, de ez nem akadályozza meg a gáz árának folyamatos csökkentését egészen 2017 közepéig – részletezte Bajatović.

Az igazgató kifejtette, hogy a nagy nemzetközi kőolajcégek elvárásai szerint a 2015-öt követő három évben hordonként 50 dolláros árra számítanak. Ha ez az ár magasabb lesz, akkor a földgáz értéke részarányosan fog növekedni.

A kőolaj hordonkénti ára 50 dollár lenne, ezer köbméter földgáz 170 dollárba kerülne, ha pedig hordója 60 dollára módosulna, ezer köbméter földgáznak 200 dollár lenne az ára. Ha viszont egy hordó kőolaj ára 70 dollárra kúszna fel, ezer köbméter földgázért 230 dollárt kérnének.

Vojislav Vuletić, a Szerbiai Gázügyi Egyesület elnöke is megerősítette tegnap Dušan Bajatović előrejelzését és hozzátette, hogy a 9 hónap múlva várható gázdrágulás nem érinti majd érzékenyen a fogyasztókat, hiszen addigra véget ér a következő fűtési idény.

– A kőolaj világpiaci ára emelkedett, és mivel a földgáz ára automatikusan követi a kőolajét, a drágulás Szerbiában is bekövetkezik. Hozzá kell azonban tenni, hogy a nemzetközi üzleti szabályok szerint a földgáz csak 9 hónappal később követi a kőolaj árát. A Kőolajexportáló Országok Szervezetének (OPEC) tagállamai 40 évvel ezelőtt állapodtak meg erről a szabályról, és azóta is tiszteletben tartják – magyarázta Vuletić.

Nagy kérdés, hogy mi fog történni a világpiacon, mert komoly problémák vannak Szaúd-Arábiával, az egyik legfontosabb kőolajtermelő országgal, hiszen ez a közel-keleti ország és az Amerikai Egyesült Államok irányítja a nemzetközi kőolajpiacot – fejtette ki véleményét Vuletić.

Hétfőn délelőtt az ázsiai piacon a kőolaj ára elérte az idei maximumot, mivel az egyesült államokbeli fúrások mértéke lelassult és ezzel egyidejűleg a kínai finomítókban megnőtt a termelés. A amerikai WTI könnyűolaj júniusi szállításra szánt hordónkénti értéke 62 centtel 46,83 dollárra növekedett, és az északi-tengeri Brent kőolaj szintén 62 centtel drágult meg, így 48,45 dollár az ára.