2024. március 29., péntek

Ablak a világba

Szombaton megnyílt a sorrendben 83. újvidéki Nemzetközi Mezőgazdasági Kiállítás – A rendezvény péntekig várja látogatóit

A legszerencsésebb látogató Belarus 422-es traktort nyer (Fotó-Ótos András)

Tomislav Nikolić szombaton délelőtt államfői és egyben kisgazdai minősítésben nyitotta meg a sorrendben 83. Nemzetközi Mezőgazdasági Kiállítást. Felszólalásában hangsúlyozta, hogy a rendezvény korábban – még a legnehezebb időszakban is – és most is ablakként tárta elénk a világot, a nemzetek érintkezési helyeként tekinthettünk-tekinthetünk rá. Az elnök úgy értékelt, hogy országunk mezőgazdasági termelésében és az agráriparban is egyaránt olyan projektumok valósulnak meg, amelyek Szerbia egészének fejlődését gyorsítják. – A stratégiai célokat a mezőgazdaság területén már korábban meghatároztuk, most olyan projektumokat indítottunk be, amelyeknek célja országunk lehetőségeinek teljes mértékű kihasználása. Ezen a rendezvényen nemcsak a termelők találkoznak, teremtenek kapcsolatokat, hanem a népek is – mondta az elnök, majd külön üdvözölte Giuseppe Manzo olasz nagykövetet. Olaszország, amely európai viszonylatban az élen áll az élelmiszeripari és borászati felszerelés gyártásában, az idei kiállítás partnerországa.

A mezőgazdasági kiállítás jelentőségét érzékelteti az a tény is, hogy a világ neves mezőgazdasági gép-, vetőmag- és felszerelésgyártói közül mindegyik legalább egyszer részt vett már rajta kiállítóként. Az elnök különösen örül annak, hogy az idén ismét olyan országok vállalatait láthattuk vendégül, amelyek átmenetileg visszavonultak piacunkról. A kiállítók tekintetében az idei kiállítás egytizedével nagyobb a tavalyinál.

Željko Sertić gazdasági miniszter Aleksandar Vučićkormányfő üdvözletét tolmácsolta a megnyitón, arról beszélt, hogy országunkban folyamatosan többlettermelés mutatható ki a mezőgazdaságban, a tavalyi külkereskedelmi mérleg ezen a téren 19 százalékkal volt jobb, mint 2014-ben. – Tavaly a Közép-európai Szabadkereskedelmi Megállapodás által felölelt régióban Szerbia szállított ki legtöbb mezőgazdasági terméket. Termelésünk 30 százaléka külföldre került, 2,2 milliárd eurónál is nagyobb értékben. Vállalataink készen állnak a megmérettetésre – hallottuk az értékelést.

Snežana Bogosavljević Bošković mezőgazdasági miniszter asszony is az Olaszországgal fenntartott gazdasági kapcsolatokról beszélt, említést tett az autóipari és az édességipari együttműködés sikerességéről, és arról is, hogy a mezőgazdasági termelés az ország társadalmi össztermékének egytizedét képezi.

A kiállításnak otthont adó város nevében Miloš Vučević polgármester is felszólalt. Mint mondta, boldoggá teszi az, hogy a rendezvény évről évre tömegesebb – egyre több országból érkeznek kiállítók, az idén 60 államból. – A mezőgazdasági kiállítás dicső hagyományokra tekint vissza, jövője megalapozott – véli a polgármester.

Az Újvidéki Vásár 9 órától 19 óráig várja látogatóit, a 83. Nemzetközi Mezőgazdasági Kiállításra 500 dinárba kerül a belépőjegy, a csoportosan (legalább 15-en) érkezőket 350, az egyetemistákat, nyugdíjasokat és a 12 évnél fiatalabb gyerekeket 200 dinárért beengedik. A legszerencsésebb látogató egy Belarus 422-es traktorral lesz gazdagabb. A sorsolást csütörtökön délután 5 órakor ejtik meg.