2024. április 19., péntek

A futás napja Zomborban

Tegnap tartották meg a 37. zombori félmaratont, Szerbia leghosszabb múltú utcai távfutóversenyét. Idén több újdonságot is hozott a versengés. Az egyik az új pálya, ami nem vezet ki a városból, mint korábban, sikerült növelni a résztvevők számát, és végre fővédnököt is kapott a versengés, ez pedig a futócipőket gyártó japán Asics cég. Idéntől a versengés elnevezése is Asics zombori félmaratonra változott. Nem meglepetés, de kellemetlen körülmény volt a tegnapi időjárás.

Részvétel tekintetében minden korábbi rekord megdőlt, hét országból 348 férfi és 99 női sportoló nevezett be a versenyre, tavaly összesen 330-an futottak. A versenyzők esőben rajtoltak, majd száraz, de hideg és szeles időben futottak. Az új pályán Miloš Dajević bizonyult a legjobbnak (1:15:26), második lett Borbelj Đuro (1:15:31), harmadik Miroslav Marković (1:16:25), negyedik Josip Major (1:17:06), aki egyben a legjobban szerepelt zombori versenyző. Női mezőnyben az apatini Marijana Čegar-Lukić nyert.

Esőben rajtolt a mezőny (Fotó-Fekete J. József)

– A verseny bizonyos szakaszaiban rendkívül erős volt a szél, megnehezítette a futást. Igyekeztem tartani a tempót, amennyire a tüdőm engedte. A tizenötödik kilométerig hárman futottunk az élbolyban, majd felvettem a ritmusom, és lehagytam a társaimat. Az utolsó két kilométeren nem úgy mentek a dolgok, ahogy szerettem volna, meg is ijedtem, hogy beérnek, de végül sikerült megtartanom az első helyezést – nyilatkozta a verseny végeztével a belgrádi győztes, Miloš Dajević.

Harminchat esztendő után a zombori félmaraton valódi utcai versengéssé vált, ugyanis a hét kilométeres versenypálya a város utcáiban vezetett, és az atlétáknak három kört kellett megtenniük a pályán. A város önkormányzata és sportszövetsége hagyományosan támogatja ezt a sporteseményt, és az idegenforgalmi szervezet is fölismerte a lehetőséget, hogy a számos országból érkező versenyzők és kísérőik előtt népszerűsítse Zombort.

A félmaraton programjában volt 70 méteres csigabigafutam a legkisebbek számára, azoknak pedig, akik puszta kedvtelésből kocogtak, egy 4,5 kilométeres pályaszakasz állt rendelkezésükre.

A zombori futam rekordját (1:08,48) Zdravko Mišović állította be még 2004-ben.