2024. április 23., kedd

Kvótareferendum

„Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?” – így szól a kérdés, amelyre a magyar állampolgároknak kell választ adniuk az őszre esedékes népszavazáson, miután a hét elején az Országgyűlés a kormánypártok és a Jobbik támogató szavazataival a referendum mellett döntött.

Igencsak vegyes fogadtatásban részesült már a népszavazás ötlete is ebben a kérdésben Magyarországon és a tagállamokban egyaránt. Onnan kezdve, hogy Orbán Viktor kormánya – sajnos nagyon jól fölmérve az ellenőrizetlen migráció veszélyeit – kerítést építtetett a határon, „kivívta” az uniós liberális vezetés haragját. Hogy mások is némi késéssel követték példáját, azon már dörgedelmes szavak helyett némi fanyalgással túltette magát a brüsszeli bürokrácia. Nem csodálkozhatunk tehát, hogy az újabb orbáni ötlet miatt nem ölelik keblükre ugyanazok az emberek, sőt vannak, akik attól tartanak, hogyha más országok is követik a magyar példát, az az unió halálát jelentheti. A vita, persze, abból ered, hogy a tagországok törvényhozása „fölülírhatja-e” az uniós törvényeket/döntéseket, pontosabban: az adott kérdés vajon nemzeti hatáskörbe tartozik-e vagy sem.

A tagállamok már korántsem vélekednek egységesen a kötelező kvótáról, eléggé népes az ellenzők tábora. Igaz, hogy a 120 ezer menedékkérő elosztásáról szóló döntés ellen csak Magyarország, Románia, Szlovákia és Csehország szavazott, mégis jóformán mindegyik ország vonakodik végrehajtani. Lengyelország az új kormányával már ellenez egy állandó elosztási rendszert, hasonlóképp Franciaország, Spanyolország és mindhárom balti tagállam. A kötelező kvótát támadók tábora pedig csak nőhet, ahogyan a bevándorlást ellenzők tábora gyarapodik. Az osztrák elnökválasztás első körében már tapasztalhattuk ezt, amikor egyik kormánypárti jelölt sem jutott be a második körbe, s azóta pártelnöki posztjáról is lemondott a kancellár. Németországban pedig a Merkel vezette CDU 30,5 százalékkal mélyponton van. Hogy mindebből a szélsőjobb profitál elsősorban? Igaz, ám ebben nem vétlenek a kormánypártok, jókora felelőtlenségükkel ők is hozzájárultak ehhez.

A baloldali magyar kispártok (Együtt és Demokratikus Koalíció) a leghangosabb bekiabálók, ők máris arra biztatják a polgárokat, hogy ne menjenek el majdan szavazni, az MSZP és az LMP pedig nem vett részt a parlamenti szavazáson. Azonban a népszavazás mellett kiálló Jobbik is bírálta a kormányt, Vona Gáborék most már inkább alkotmánymódosítással szeretnék rendezni a kérdést. Szerintük akár visszafelé is elsülhet a referendum, ha nem lesz érvényes és eredményes, vagyis ha nem jelenik meg a választók több mint fele, illetve a résztvevők több mint fele igennel szavaz a föltett kérdésre.

Ebből adódik a kérdés, hogy egyáltalán milyen jelentősége van a népszavazásnak, mit hozhat vagy milyen következményekkel járhat?

Nem igaz, hogy a bevándorlást támogató és a migránsok számára célországként kitűzött államok nem tudnák könnyedén elosztani a 120 ezer bevándorlót, miként az sem, hogy Magyarországnak nagy gonddal járna a rá szabott alig 1300 menekült vagy gazdasági bevándorló befogadása. Részben elvi-politikai kérdésről van szó, részben pedig arról, hogy a jövőre vonatkozóan is működésbe léphetne, „automatizálódhatna” a kvótarendszer. Gondoljunk csak a Törökországgal kötött, ám megvalósulással nem nagyon kecsegtető megállapodásra, aminek következtében a török államfő azzal fenyegetőzik, hogy „rászabadítja” a menekülteket az unióra.

Jogászok és politikusok jórészt egyetértenek abban, hogy a népszavazás nem lehet hatással a szeptemberben elfogadott kvótarendszerre – amelyet Magyarország és Szlovákia megtámadott az EU bíróságán –, hiszen a népszavazásnak nincs visszamenő hatálya. Fontos viszont, hogy mit mond ki a bíróság: ha csak a szeptemberi határozatot illetően döntene a magyar állammal szemben, akkor a népszavazás ezzel nem kerül ellentmondásba, ha viszont azt is kimondaná, hogy a kvóta elfogadtatása általánosságban következik az EU-s alapszerződésből, akkor egy jövőbeni kvótát sem írhatna felül a népszavazás.

Igen ám, de van olyan alkotmányjogászi vélemény is, hogy az érvényes és eredményes népszavazás köti az Országgyűlést, és ha az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a kvótahatározat a magyar alaptörvény emberjogi rendelkezésébe ütközik, a parlament kimondhatja, hogy a magyar hatóságok nem hajthatják végre az uniós rendelkezést.
Ami viszont biztosan állítható: egy eredményes és érvényes népszavazás nagymértékben segítené Brüsszelben a kormány érvelését, de még az is, ha nem lenne érvényes a szavazás, de meggyőző volna (aminek nagy az esélye) az elutasítással egyetértők aránya. Ez utóbbi azonban csak nyomásgyakorlási eszközként volna jó.

Az érvényes és eredményes népszavazást követő jogi lehetőségek tehát nem teljesen egyértelműek, bár nagyban függhetnek az EU-bíróság említett kvótaügyi döntésétől. Tény viszont, hogy az Európai Bizottság mindenáron érvényesíteni szeretné a kvótarendszert, a legújabb, igencsak abszurd javaslata szerint akár úgy is, hogy az elutasító országok 250 ezer euró „büntetést” fizetnének minden egyes rájuk szabott migráns után. Könnyen lehet viszont, hogyha a kvótarendszer már működne, akkor el is indult volna önmaga fölszámolásának útján, hiszen elképzelhetetlennek tűnik, hogy például a Németországot választó betelepülő Magyarországon, Romániában vagy Bulgáriában közmunkát vállaljon a német szociális juttatások helyett, és a számára kijelölt országban maradjon. Az pedig végképp abszurd elvárás lenne, hogy kényszerítsék a szegényebb országokat arra, hogy úgymond nyugat-európai föltételeket biztosítsanak a letelepülők számára, miközben saját állampolgáraik szegényesen élnek.