2024. április 19., péntek

Zenta maradjon a zentaiaké!

Az MPSZ Zentán koalícióra lépne a VMSZ-szel

Rácz Szabó László, a Magyar Polgári Szövetség elnöke szerdai sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a város lakosságának és a választások során kialakult kényszerhelyzet megoldásának érdekében hajlandóak lennének koalícióra lépni a Vajdasági Magyar Szövetséggel a zentai képviselő-testületben, s a haladókat kivéve az összes, a testületbe bejutott párttal, illetve civil tömörüléssel. Rácz Szabó szerint ezzel egy olyan önkormányzatot tudnának kialakítani, amely megfelelne annak, hogy Zenta a zentaiaké maradhasson, hogy ne következzen be a betelepítés, s hogy tovább fejlődhessen a község.

Rácz Szabó László szerint a választások után minden ezzel kapcsolatos előrejelzésük pontos volt, mivel Zentán is a Szerb Haladó Párt és a VMSZ koalíciója alkothatja majd a városi vezetőséget. Az MPSZ pedig ezzel kapcsolatban annyit tud tenni, s úgy tudják Zentát megmenteni, hogy a VMSZ-nek felajánlják azt, hogy ne kényszerüljön a haladókkal történő koalícióra, s egymással karöltve akár egy magyar önkormányzatot is létrehozhatnak.

A MPSZ elnöke megemlítette azt is, hogy amennyiben a VMSZ nem fogadja el az ajánlatukat, és ellenzékbe kerülnek, konstruktív ellenzékként vesznek részt a képviselő-testület munkájában, és a város javát szolgáló döntések mellett szavaznak majd, a Zentának ártó döntéseket viszont továbbra sem lesznek hajlandók támogatni.

A sajtótájékoztatón jelen volt Boris Zec, a választásokon az MPSZ-szel közös listán induló Polgári Kezdeményezés Zentáért szervezet elnöke, aki sajnálatát fejezte ki, hogy a távfűtési szolgáltatást felhasználó polgárok közül csak kevesen támogatták szavazataikkal azt a listát, amelynek választási programjában a távfűtéssel kapcsolatos problémák megoldása is szerepelt.