2024. április 20., szombat

Múzeumok éjszakáján a topolyai múzeumban

A program középpontjában a 165 évvel ezelőtt született topolyai polihisztor, dr. Hadzsy János áll

Topolya Község Múzeuma az idén is csatlakozik az országszerte megrendezésre kerülő Múzeumok éjszakája elnevezésű rendezvényhez.

Városunkban egy tematikus programmal várják az érdeklődőket május 21-én, szombaton, amelynek középpontjában a 165 évvel ezelőtt született topolyai polihisztor, dr. Hadzsy János áll. A múzeum a saját Facebook-oldalán már megkezdte az esemény reklámozását, többek között különböző XIX. századi orvosi műszerek bemutatásával.

A szombati program 17.30-kor a dr. Hadzsy János-emléktúrával indul, amelynek során a résztvevők meglátogatják a Dr. Hadzsy János Egészségház mellett lévő mellszobrot, amely Telcs Ede munkája, a túra második állomásaként megtekintik az orvos síremlékét a város Nyugati temetőjében. A harmadik helyszín dr. Hadzsy lakóháza lesz, ahol rövid tárlatvezetés segítségével ismerkedhetnek meg az épület korabeli kinézetével és impozáns kertjével. Ezt követően kiállításmegnyitóra kerül sor a községi múzeumban. A tárlaton megtekinthetik Hadzsy személyes tárgyait, a már említett orvosi felszereléseit és a tűzoltósághoz kapcsolódó használati eszközöket is. A kiállítást Szakmány Major Edit, az egészségház korábbi igazgatója nyitja meg. Ezt követően 20 óra 30 perctől a helybeli Melódia kamarazenekar és a Zeneiskola Énekkarának közös koncertjét nézhetik és hallgathatják meg az érdeklődők.

A rendezvényt Topolya község önkormányzata, a szentesi Koszta József Múzeum és a Pöttker Kft. támogatja.