2024. április 19., péntek

Kirgizisztánban államcsíny szervezésével vádolnak volt politikai vezetőket

A kirgizisztáni nemzetbiztonsági szolgálat elrendelte több magas beosztású volt állami vezető letartóztatását azzal a a váddal, hogy államcsínyt szerveztek - jelentették be pénteken Biskekben.

A testület sajtószolgálatának közlése szerint eljárást indítottak a letartóztatottak ellen, akik a Nép Parlamentje nevű szervezet tagjai. A szolgálat szerint bizonyítékok támasztják alá, hogy a szervezet tagjai összeesküvést szőttek a hatalom erőszakos átvételére; tervük az volt, hogy destabilizálják az ország társadalmi-politikai helyzetét, majd puccsot hajtanak végre. Céljaik eléréséhez merényleteket is tervbe vettek - tette hozzá a szolgálat, amelynek őrizetében maradnak a gyanúsítottak a további vizsgálatok idejére.

A helyi sajtó úgy tudja, hogy köztük van egy volt miniszterelnök-helyettes, egy volt miniszter és egy korábbi elnökjelölt is. Az internetre felkerült egy videó, amelyen az érintettek a kormány megdöntéséről tárgyalnak, és tömegtüntetést szerveznek május 17-re Biskek főterén, ahonnan a 2015-ös és 2010-es kormányellenes mozgalmak is elindultak.

Kirgizisztánban március végén már letartóztattak két volt politikust - egy kormányzót és egy képviselőt -, akit szintén erőszakos hatalomátvétel kísérletével vádoltak meg.