2024. március 28., csütörtök

Határtalanul! Zentán

A zentai és a budapesti iskola is először „lépte át a határt”

A zentai Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola a Határtalanul! program keretében a héten vendégül látja a budapesti Keleti Károly Közgazdasági Szakközépiskola diákjait és tanárait.

Czifra Viktor (Gergely Árpád felvétele)

Czifra Viktor (Gergely Árpád felvétele)

A programban 21 diák vesz részt a zentai iskolából és ugyanannyi a budapestiből. A zentaiak márciusban voltak Budapesten, ezúttal pedig a budapestiek jöttek Zentára. Kedden érkeztek és péntekig maradnak. A két iskola diákjai ez alatt a négy nap alatt szakmai műhelymunkában vesznek részt, de bőven van idő a barátkozásra is. A zentaiak mindent megtesznek azért, hogy vendégeik jól érezzék magukat, és megismerjék az iskolájukat, a várost, a régiót. Megmutatják nekik a zentai csata helyszínét, felviszik őket az emlékkilátóba, valamint Palicsra és Szabadkára is ellátogatnak. A program célja, hogy a diákok az oda- és viszontlátogatás alatt egy közös terméket állítsanak elő. Közgazdasági iskoláról lévén szó, egy üzleti tervet készítenek Zenta 800. évfordulójának megünneplésére, és ezt a tervet át is adják Zenta város vezetőségének, hátha a valós programban is tudnak belőle valamit hasznosítani.

Tóth Kornél, a zentai Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola igazgatója elmondta, rendkívül örül annak, hogy partnerre találtak a budapesti Keleti Károly Közgazdasági Szakközépiskola diákjaiban és tanáraiban:

Fotó: Gergely Árpád

Fotó: Gergely Árpád

– Iskolánk először vesz részt ebben a határon átívelő programban, és pozitívak a tapasztalataink. Diákjaink Budapesten nagyon jól érezték magukat, és a munkájuk is eredményes volt. Barátságok is kialakultak, amikor a vendégeink megérkeztek Zentára, a gyerekek jó ismerősként köszöntötték egymást. Azért is jó ez a program, mert az anyaországi diákok is betekinthetnek a határon túliak életébe, mindennapjaiba, az oktatási rendszerünkbe. Nagyon remélem, hogy a Határtalanul! program után is megmarad ez a partneri kapcsolat a Keleti Károly Közgazdasági Szakközépiskolával, hiszen nemcsak a diákok ismerkednek, dolgoznak, de mi, tanárok is tapasztalatot cserélünk, megismerjük egymás munkamódszerét.

Pintér Katalin, a budapestiek projektvezetője szintén az egymás megismerésének fontosságát hangsúlyozta:

– Pozitívnak tartom, hogy a gyerekek megismernek határon túli kortársakat, magyar gyerekeket. Nagyon jó barátságok alakultak ki, és ápolják is, hála a közösségi médiának. Nagyon várták a találkozást. Tapasztalat ez nekünk, tanároknak is, hogy hogyan dolgoznak, élnek a kollégáink egy magyar közösségben, de mégis másik országban. Tizedik évfolyamos gyerekeink vesznek részt a programban öt osztályból. Aki részt akart venni, annak pályáznia kellett, be kellett mutatniuk magukat és az eddigi közösségi munkájukat, és ez alapján választottuk ki őket. Mivel mi is először veszünk részt benne, nem volt túl sok jelentkezőnk, de tudtunk válogatni. Jövőre biztosan nagyobb népszerűsége lesz, mert a diákoknak nagyon tetszik. A legjobb, hogy most mi közvetlenül is tapasztaljuk, hogy a határon túl is ekkora magyar közösségek vannak. Ezt elméletben eddig is tudtuk, de egészen más eljönni, megélni, világot látni, toleranciát tanulni.

Nyilas Éva zentai projektkoordinátor azt hangsúlyozta, hogy nagyon eredményes a közös munka, a diákok jól együttműködnek:

– Budapesten a marketing- és üzleti terv kidolgozásának elméleti részét tanulták meg a gyerekek, most pedig a gyakorlati kidolgozása történik. Kitaláltunk egy rendezvényszervező céget, azt a nevet adtuk neki, hogy Zebu (Zenta–Budapest), és annak a marketingtervét dolgozzák ki. A diákok hét csoportban tevékenykednek, minden csoport a terv egy-egy részével foglalkozik, és PowerPoint-prezentációt is készítenek. A terv tükrözni fogja a budapesti és a zentai tapasztalatokat egyaránt. Azt gondoltuk, hogy a budapesti diákok és a mieink között nagyok a különbségek, de a gyerekek nagyon gyorsan közös nevezőre jutottak, nemcsak mi, tanárok kérdezgettük egymást, hogy miben különbözik az iskolai programunk, hanem a diákok is, és érdekes dolgokat tudtunk meg.

Kedves Anna Tirza (Gergely Árpád felvétele)

Kedves Anna Tirza (Gergely Árpád felvétele)

A diákok szintén elégedettek a Határtalanul! programmal:

Kedves Anna Tirza (Budapest):

– Nagyon tetszik Zenta, azért is jelentkeztem a programra, mert nem nagyon voltam még ezen a területen. A zentaiak nagyon aranyosak. Ez csapatmunka, és össze kell dolgoznunk. Az elején ez nehezen ment, de aztán ráéreztünk az ízére, és most már élvezzük. Az is jó, hogy nem egy fiktív dolgot készítünk el, hanem valós eseményhez kötődik a munkánk.

Czifra Viktor (Budapest):

– Azt hittem, Zenta egy kis falu lesz, aztán megdöbbentem, hogy egész nagy település. Nagyon kedvesek az emberek, a diákokkal gyorsan egy hullámhosszra kerültünk. Én szívesen részt vennék a programban jövőre is.

Szalai Ferenc (Gergely Árpád felvétele)

Szalai Ferenc (Gergely Árpád felvétele)

Szalai Ferenc (Zenta):

– Örülök, hogy részese vagyok a programnak. Budapesten is nagyon jó volt, meg vendéglátónak is jó lenni. A marketingterv, amit el kell készítenünk, nem túl könnyű, de élvezzük, utána még barátkozni is van időnk.