2024. április 19., péntek

Nyergelj, fordulj!

Huszonhat ló indul a Vajdasági Vágtán – Négy pónival négy kishuszár áll rajthoz – Amit a vágtáról előzetesen érdemes tudni, Illés Ferenc toborzó mondja el

Május utolsó szombatján, 28-án a Topolya melletti Zobnatica lóversenypályán tartják meg az immár negyedik Vajdasági Vágta futamait. A nagy érdeklődésre számot tartó versenyre az adai Illés Ferenc, a Nyergelj, fordulj! lovasklub elnöke végzi a vajdasági lovak és lovasok toborzását:

Illés Ferenc a 14 éves Vihar nevű kancájával, amely már szerbiai maratont is nyert (Gergely Árpád felvétele)

Illés Ferenc a 14 éves Vihar nevű kancájával, amely már szerbiai maratont is nyert (Gergely Árpád felvétele)

– Az első vágta 2013-ban volt, a szervezők kérésére egyesületünk már ekkor bekapcsolódott a lovak és lovasok toborzásába. A Vajdasági Vágta egyre népszerűbb, a versenybe álló lovak száma növekszik, az érdeklődők köre szélesedik, sokan kizárólag a vágta miatt szereztek be versenylovat. A mi dolgunk, hogy a jelentkezőket számba vegyük, megvizsgáljuk a lovat és a felszerelését is.

– Alapfeltétel, hogy a nevezésre kiszemelt ló nem lehet öt évnél fiatalabb. Amennyiben nincs eredetigazolás, a ló fogazata alapján szakember meg tudja állapítani az állat korát és alkalmasságát a versenyzésre. Fontos feltétele a nevezésnek az is, hogy a jószág nem lehet angol telivér. A telivéreket mind nyilvántartják, a bőr alá ültetett mikrocsip alapján könnyű őket azonosítani. Ha nincs ilyen beépítve, esetleg keverék lóról lehet szó. Eddig már 26 induló lovunk és lovasunk van, akik egy-egy vajdasági települést képviselnek. A szabályok alapján egy-egy települést legfeljebb egy ló képviselhet a Vajdasági Vágtán. Előfordult már, hogy valaki két lovat is tudott indítani más-más település színeiben, ami rendben is van. A nagyok mellett akadt még négy kishuszárunk is, ők négy pónilovat ülnek meg, és velük versenyeznek. Ebben a kategóriában az induló lovak, a pónik marmagassága nem haladhatja meg a 138 centimétert. A kishuszárok 10–16 éves gyerekek, serdülő fiatalok, akik már kiskoruktól a lovak szerelmesei, és nagy örömmel állnak rajthoz. A huszonhat indulót egész Vajdaság területéről toboroztuk, Bánát és Bácska egyaránt képviselteti magát, Pancsovától Királyhalomig sok településnek lesz lovasa a vágtán, még Hertelendyfalváról is akad induló – mondta Illés Ferenc, majd így folytatta:

– Az évek során a vágta jelentős színvonalbeli fejlődésen ment keresztül. Az első évben még mindössze 3-4 versenybe álló lónak volt származási papírja, az idei vágtán induló 26 lóból 16 lónak van származást igazoló lapja. Ebből is látszik, hogy a lovakat, a lovaglást szerető emberek komolyan veszik a Vajdasági Vágtát, és komolyabb lovakkal indulnak harcba a dicsőségért. A benevezett lovak közül nyolc ügető, tíz félvér, hét keverék ló, és egy nóniusz is van a csapatban. Ez utóbbi elsősorban munkaló, de futni is tud. A jelentkezőkkel folyamatos kapcsolatban állunk egészen a verseny napjáig, de mindenki saját maga, saját belátása szerint készíti fel a benevezett lovát. A 26 nevezésből a versenyen induló lovak tulajdonosainak mintegy a fele zsokét alkalmaz, tehát nem a tulaj üli meg a lovát, de vannak, akik nem hagynák ki semmi pénzért az élményt, hogy a vágtán maguk üljék meg a lovukat – mondta Illés Ferenc, akinek a toborzásban nagy segítségére van a szintén adai Gyarmat István, akivel lóháton már keresztül-kasul bebarangolták a Vajdaságot.

A Vajdasági Vágtát szervező Háló Alapítvány szerződésben áll a zobnaticai lóversenypálya üzemeltetőjével, aki a lehető legjobb feltételeket biztosítja a vágta számára. A határon túli vágtaselejtezők egyik, ha nem a legjobb versenyfeltételei állnak a vajdasági selejtezőben rajthoz állók rendelkezésére. A május 28-ai, szombati verseny előtti napon kizárólag utánfutóval, nem saját lábon érkeznek meg a lovak Zobnaticára. Az állatokat a magyarországi Nemzeti Vágta szervezői megvizsgálják, állatorvosi ellenőrzésen esnek át, nincs-e sántaság vagy más problémája a benevezett lovaknak. A verseny napján, szombaton délelőtt ismerkedhet ló és lovas a zobnaticai pályával, majd délután kezdődhet a várva várt Vajdasági Vágta, a dicsőségért, a díjakért, a Nemzeti Vágtán való részvételért.