2024. április 19., péntek

Verekedés Magyarkanizsán

A vendéglői nézeteltérés után folytatás az egyik fiatal házánál

A péntekről szombatra virradóra fiatalok között keletkezett konfliktus miatt nyugtalanság és zavar érezhető Magyarkanizsán a közvéleményben. A város egyik szórakozóhelyén eddig még nem tisztázott okból két fiatal között nézeteltérés támadt, amely verekedéssé fajult. Maga a sajnálatos történet, ha ennyiben marad, még nem kavarja fel a kisváros kedélyét, mivel verekedések fiatalkorúak között olykor-olykor előfordulnak. Nem hivatalos forrásból megtudtuk, hogy az egyik résztvevő mellé nagyobb baráti társaság állt, akik a másik fiatalt egészen a saját házáig követték, ahová be is mentek, és dulakodásba kezdtek a fiúval, sőt még a szüleivel is.

Az esetről a községi önkormányzat tegnap közleményt adott ki, amelyben ez olvasható: „Május 6. és 7. közötti éjszaka Magyarkanizsán egy helyi szórakozóhelyen két fiatalkorú elkövető között incidens történt, mely később a családtagokat is érintő összetűzéssé fajult. A magyarkanizsai önkormányzatnak tudomása van az esetről, és folyamatosan tájékozódik – úgy az érintett családoknál, mint az illetékes intézményeknél – az eset részleteiről és a nyomozás fejleményeiről.

Magyarkanizsa önkormányzatának nem tartozik a tevékenységi körébe sem a felderítés, sem közelebbi információk közlése, de a község és a polgárok közbiztonságának figyelemmel kísérése igen, ezért mindkét érintett családdal felveszi a kapcsolatot, és mindent megtesz annak érdekében, hogy az eset mielőbb tisztázódjon és lezáruljon.

Az eset kapcsán a magyarkanizsai rendőrállomás értesítette az önkormányzatot, hogy öt magyarkanizsai lakos ellen indult bűnvádi eljárás, akik részvevői voltak az összetűzésnek.

A nyomozás jelenlegi állása szerint kizárható az incidens nemzeti indíttatása” – áll a közleményben.