2024. március 29., péntek

Keresik az egyedül maradt migráns gyermekek szüleit

Szabadkán, Belgrádban és Nišben bővíteni fogják a befogadóközpontok kapacitását

Szerbiában jelenleg 23 olyan migráns gyermekről tudnak, aki felnőtt kísérete nélkül tartózkodik az országban, mondta Nenad Ivanišević, a munkaügyi és szociálpolitikai minisztérium államtitkára, hozzátéve, hogy tavaly nagyjából 230 ilyen gyermeket sikerült ismét összekötni családjával, hozzátartozóival. A családegyesítés az ENSZ illetékes ügynökségének és különböző civil szervezeteknek a segítségével valósult meg.
Amíg a gyerekek felügyelet nélkül tartózkodnak Szerbiában, az illetékes szociális központ gondoskodik róluk, taglalta Ivanišević, mondván, hogy törvényes gyámként a szociális központok munkatársait rendelik ki minden egyes gyermek mellé.
Ami a migránsok számára előirányzott ideiglenes befogadóközpontokat illeti, az államtitkár elmondása szerint Svájc kormánya adományának köszönhetően hamarosan sikerül bővíteni az eddigi kapacitást. Első körben Szabadkán, Nišben és Belgrádban bővítik a központok kapacitását, jelentette be Ivanišević.