2024. március 29., péntek
BÁCSKOSSUTHFALVA

Falunapra készülnek

Falunapra készülnek Bácskossuthfalván. A rendezvénysorozatnak külön jelentőséget ad, hogy a falu betelepítésének 230. évfordulóját ünneplik.

A program május 20-án, pénteken 16 órakor koronglövő nyilvános edzéssel kezdődik, május 21-én a Rekreációs Központban teketornát, az iskolaudvarban kispályás focitornát tartanak. Május 21-én 16 órakor nyílik a helytörténeti gyűjtemény kiállítása az Emlékházban, 17 órától pedig a Múzeumok Éjszakája keretében lesz ugyanezen a helyszínen játszóház, 20 órától pedig komolyzenei koncert Csikós Zoltán és Jurics Laura fiatal csellóművészek közreműködésével. A nyitva tartás ideje alatt megtekinthető a helytörténeti kiállítás, az Ivan Modričin gyógyszertár és az Őseink hagyatéka című textíliák és használati tárgyak alkalmi kiállítása. Május 22-én horgászverseny lesz a tóparton, 8 órától koronglövő, 10 órától pedig íjászverseny a Vadászlak mögötti téren. Az ünnepségsorozat május 26-án folytatódik, 19 órakor Az utókornak című helytörténeti eseménynaptár bemutatójával. Május 27-én nyílik meg a 9+1 Nemzetközi Művésztelep tárlata, és ekkor lesz a falunapi fotópályázat kiállítása az Emlékházban. A hagyományos májusi koncertre is sor kerül az iskolában és színházi előadási könnyűzenei koncert is lesz. A programsor zárásaként május 29-én ünnepi istentiszteletet és koszorúzást tartanak a református templomban a 230 éves jubileum tiszteletére.