2024. április 20., szombat

Hálás minden reggelért

A Lupus mellett most a méhnyakrákkal is meg kell küzdenie a csantavéri Perc Mártának – Tíz éve tartó betegségének nagyon sok mindent köszönhet

Anyák napja apropóján ülünk le beszélgetni, igaz, egy kicsit késve, de erre is van magyarázat. Csantavéren a helyi bowlingpálya éttermében beszélgetünk, ahol őt mosolyogva fogadják, hiszen ő is mindig mosolyog. A pincér már tudja, mit és hogyan kell felszolgálnia: forró kávét szívószállal, mert vannak olyan napok, amikor nem tudja megfogni a bögrét, annyira remeg a keze. Perc Mártával, a Caritas szeretetszolgálatának tagjával beszélgettünk, aki 31 évesen Lupus autoimmun betegséggel él, s a múlt héten kiderült, méhnyakrákja is van.

Itt már szívószállal hozzák nekem a kávét, mert tudják, hogy képes vagyok leforrázni magam. De minden tulajdonságom ellenére kedvelnek – kezdi beszélgetésünket Perc Márta, akiről lapunk hasábjain is olvashattak már. A fiatal anyuka tíz éve küzd a Lupus nevű autoimmun betegséggel. Mindehhez pedig a múlt héten érkezett a diagnózis: méhnyakrákja van. Azt hinnénk, Márta összeomlott. Talán mindenki más összeomlott volna, ő mégis mosolyog. Habár azt mondja, gyűlnek feje felett a felhők, de nem adja fel, ezzel a betegséggel is meg fog küzdeni. A beszélgetésre anyák napja kapcsán kerül sor.

Nagyon örülök, hogy anyák napja lévén beszélgetünk. Van egy drága édesanyám, aki mindig mellettem volt. Aida nagylányom tízéves, várandósság ideje alatt idegen testnek vélte az én testem, koraszülött lett, de még akkor sem tudtuk, mi volt a gond okozója. Boldog voltam, megadatott nekem is, hogy édesanya lettem. Nagyon fontos, hogy édesanyám mellettem volt, mert ha ő nincs, akkor lehet, hogy mi ma már nem beszélgetünk. A szervezetem ugyanis jelezte, hogy valami nincs rendben, nagyon fáradékony voltam és édesanyám bátorított, hogy menjek el vizsgálatokra. Egy tányér leves mellett el tudtam aludni. Egy nagyon emberséges orvoshoz kerültem, dr. Zádori azt mondta, hogy látható jelei vannak rajtam a Lupusnak. Azonnal Újvidékre küldött. Hirtelen jött, akár csak a mostani diagnózis, a méhnyakrák, amire egy hete derült fény, szintén pravoszláv húsvétkor. Édesanyám állt mindvégig mellettem, mindvégig a kislányommal volt, míg én a kórházakat jártam Belgrádtól Újvidéken át Szabadkáig. Nehéz volt megvallanom, hogy gyógyíthatatlan beteg vagyok. Azóta is napi terápiát kapok: citosztatikumot, immunszupresszort, kortikoszteroidot, szívgyógyszert, pajzsmirigygyógyszert, s ezt most tetőzi a hír, ami nagyon megrázta a családomat, a méhnyakrák. Számomra nemcsak azok az emberek a családtagok, akik a vér szerinti rokonaim, hanem azok is, akik úgy viselkednek velem, ahogyan azoknak a családtagoknak kellene, akik annak idején félretúrtak. Van két testvérem, Ági és Csilla, ők is nagyon nagy támaszaim.

Márta azt mondja, hét évvel ezelőtt az is kiderült, hogy daganat van a hipofízisében, sokszor fájt a feje. A kislánya már akkor nagyon bölcsen viselkedett. Ma ismer már minden tünetet. Mondja, hogy anyának farkas betegsége van, s reggelente előfordul, hogy azt mondja: Anya, te ma is tiszta Fiona vagy, vagyis dagadt az arca, a kezei, mint a rajzfilmbéli hősnőnek. Márta azt mondja, ilyenkor semmi más nem számít, nem érdekli, hogy meg sem tudja fogni a kávéscsészét, csak mosolyog egyet, s indulhat a napja. A gyerekek csodák, angyalok, akikben nagyon sok erő, energia van. Az, amit a gyerekektől kapunk, leírhatatlan – mondja mosolyogva, s büszkén, hogy ő is anya lehet.

Amikor kiderült, hogy gyógyíthatatlan betegséggel küzdesz, azt mondtad édesanyádnak, hogy te önkéntes munkával, jótékonykodással akarsz a jövőben foglalkozni. Honnan az erő mindehhez, amikor sokszor, mint mondod is, úgy érzed, abból nagyon kevés van?

Nincsenek véletlenek. Pásztor Natália barátnőm, aki egészségügyi nővér, kérdezte meg tőlem először, hogy hajlandó lennék-e nyíltan beszélni a betegségemről, amire persze igent mondtam. Ő a Caritas szeretetszolgálat csapatát erősítette, s meghívott, hogy csatlakozzak a csapathoz. Az egytálétel osztásra is annyira jó borzasztóan korán reggel odaérni, figyelni, hogy milyen alapanyag kell még, mi hiányzik, teríteni, kenyeret szelni, s fizikailag fáradtan, de lelkileg feltöltődve hazaérni. Amikor azt látom, hogy mennyire jóllakott egy gyermek az édesapjával, aki nemrég veszítette el az édesanyját, s nem hisz a fülének, amikor hallja, hogy sütemény is van. Magamon is el tudok csodálkozni, hogy mennyi energiát kapok. A szeretetszolgálat révén ismertem meg a páromat is, és ezért még hálásabb vagyok.

Lehet, hogy furcsán hangzik a kérdés, de valójában hálás vagy a sorsnak, hogy rád rótta ezeket a terheket?

Hálás vagyok a sorsnak, hogy ennyire erős szervezetet támadott meg, mint az enyém. Ennek köszönhetően, a szeretetszolgálat révén találtam rá a páromra is. Nándor az az ember, aki beteg, egyedülálló édesanyaként engem elfogadott. Van egy listám, a szeretném ha… lista, amin rajta volt az, hogy szeretném, ha lenne egy olyan párom, aki mindennel együtt elvisel. Nándi az elejétől fogva mindent úgy tesz, ahogy mindketten szeretnénk. Ott volt mellettem, amikor közöltük, hogy rákos is vagyok. Azt mondta, van egy kisebb-nagyobb gond: méhnyakrákunk van. Így, többes számban. Ez nekem mindennél többet jelent. Ezt az időt, ami még előttünk van, senki sem tudja, hogy mennyi ideje van még hátra, próbáljuk úgy élni, hogy nem gondolunk a rosszra. Nagyon sok mindent megtettem azért, hogy mint édesanya bizonyítsak a családomnak, a gyerekemnek, hogy talpra akarok állni. Ehhez kellett a kislányomba vetett hitem, és a párom, aki most mellettem áll.

Nagyon kevés olyan párt látok, ahol vannak közös családi programok, vagy ahol a férfi ajánlja fel a nőnek, hogy menjen el a barátnőjével kávézni, ő addig a gyerekkel megcsinálja a matekot. Az anyai kéz csodálatos, angyali kéz, ami mindent megcsinál, huszonnégy órában ügyelet van. Minden édesanyának pont azért, hogy ezeket a dolgokat is meg tudja tenni, hogy elégedett legyen az életével, hogy hálát adhasson minden napért, kompromisszumokat kell kötnie a párjával. Próbálják meg mosolygósan tölteni az időt, hogy nagyon sok boldogságot vigyenek a mindennapjaikba. Fontosnak tartom, hogy ezek az angyali kezek, ahhoz, hogy mindennap el tudják látni a feladataikat, ezek az édesanyák menjenek el évente egy nőgyógyászati szűrésre, mert jó az, ha időben diagnosztizálnak betegségeket, s még jobb, hogy ha nem is kerül erre sor. Szükségünk van az édesanyákra.

Úgy érzed, az emberek nem elég hálásak az életükért?

Azok az emberek jönnek másokon segíteni, akiket ért már valamilyen tragédia, esetleg megkopogtatták a pokol kapuját. Aki nem lépett még bele az iszapba, ami húzná lefelé, nem tudja, hogy hálát kellene, hogy adjon a napért, hogy fel tud ébredni, meg tudja fogni a kávéscsészét, az az ember talán nem tudja, hogy mit jelent igazán szeretetteljesen élni, mosolyogni minden apró dolog miatt.