2024. április 18., csütörtök
Labdarúgás – Európa-liga

A Sevilla ötödször, a Pool negyedszer szerezheti meg a trófeát

A Liverpool és a Sevilla játssza majd május 18-án Bázelben az Európa-liga döntőjét, miután csütörtökön mindkét együttes hazai győzelemmel harcolta ki az elődöntőből való továbbjutást. Az angol csapat a Villarreal elleni 0:1-re 3:0-s sikerrel válaszolt, a Sevilla pedig a donyecki 2:2 után nyert 3:1-re. A fináléba tehát a kupasorozat – és elődje, az UEFA-kupa – két legsikeresebb együttese jutott be, a Sevilla négy végső győzelemmel rekorder, a Pool eddig háromszor emelhette magasba a trófeát.

A sevillai mérkőzés a 100. európai kupameccse volt Unai Emerynek, a hazaiak edzőjének, akit harcos meccsel, eredményes második félidővel ajándékoztak meg tanítványai, zsinórban harmadszor jutottak be a döntőbe, a spanyol klub lehet az első, amely sorozatban harmadszor megnyeri az Európa-ligát/UEFA-kupát. A tréner szerint Sevillában egyszerűen élnek-halnak az emberek az Európa-ligáért: „A Sevilla-szurkolók számára rendkívül különleges ez a kupasorozat, hiszen mindannyiunknak rengeteg örömöt adott. Újabb finálét játszhatunk, minden egyes sevillai ott lesz velünk a pályán Bázelben. Kiszámíthatatlan a döntő, nagyon kiegyenlített és izgalmas mérkőzésre számítok, amit nagyon élvezni fogunk.”

Jürgen Kloppnak, a Liverpool edzőjének igaza lett, amikor azt mondta az első meccs után, amelyet a Villarreal nyert meg 1:0-ra, hogy ne örüljenek, a visszavágó még hátravan, az Anfielden minden más lesz. Valóban minden más lett, a Vörösök jobban játszottak, gyorsan vezetést szereztek, többet támadtak, és végül meggyőző, háromgólos győzelmet arattak, ennek köszönhetően esélyük nyílt 1973, 1976 és 2001 után negyedszer is megnyerni a második számú európai kupasorozatot. „Ebben a sorozatban többször is megmutatta a csapat, hogy mire képes és hogy mire lehet képes a jövőben. Menedzserként nekem ez a legfontosabb. De ha láttad, hogyan teljesített a csapatod a Villarreal, a Dortmund vagy az Augsburg ellen, akkor már többet akarsz. Rengeteg csapat van Európában, amelyik el akar jutni a döntőbe, nekünk most sikerült. Lehetőségként fogjuk fel a finálét” – fogalmazta meg gondolatait az elődöntő után a német tréner.