2024. április 19., péntek

Felavatták az újjáépített Banja Luka-i mecsetet

Ahmet Davutoglu török miniszterelnök részvételével felavatták szombaton Banja Lukában a délszláv háború idején rombolt és török támogatással újjáépített Ferhadija mecsetet.

A több tízezer ember jelenlétében lezajlott szertartáson, amelyet a 16. században épült mecset lerombolásának 23. évfordulójára időzítettek, a boszniai horvát katolikus, szerb ortodox és zsidó vallási közösségek magas rangú képviselői mondtak üdvözlő szavakat. A boszniai szerb hatóságok több mint ezer rendőrrel biztosították a rendezvényt.

Banja Luka-i látogatására indulva Ahmet Davutoglu még Ankarában kijelentette: országa újabb esetleges konfliktusok esetén szilárdan kiáll a boszniai muszlimok mellett. A ceremónián pedig a török kormányfő hozzátette, hogy "egykor itt voltunk, most is itt vagyunk és mindig is itt leszünk".

Ferhád pasa mecsetjének újjáépítése nagyrészt az eredeti kőanyag felhasználásával történt, mindenekelőtt a török állam pénzügyi támogatásával.

A történészek szerint a muszlim imaházat 1579-ben építették, és az Oszmán Birodalom egyik legjelentősebb építménye volt Bosznia-Hercegovina területén. Történelmi jelentősége miatt az UNESCO világörökségi listáján is szerepelt, ennek ellenére az 1992-1995-ös boszniai háború idején, 1993. május 7-én a boszniai szerbek lerombolták, ahogy a város többi muzulmán vallási építményét is.

Az etnikai feszültségek Bosznia-Hercegovinában a mai napig tapasztalhatók, ám a kétezres évek elején elkezdődött a lerombolt mecsetek újjáépítése. A mecset békés megnyitása elemi érdeke a boszniai szerb vezetőknek, ugyanis ezzel tudják bizonyítani elhivatottságukat a békés egymás mellett élés és a tolerancia mellett.