2024. április 20., szombat

Elvonókúrán a fuldokló olajhatalom

Venezuelában már legalább 1200 olyan vállalatot államosítottak, amelyek képtelenek működni

Külső és belső ellenségek seregei ellen küzd egyre elszántabban a venezuelai elnök. Nicolás Maduro a legutóbbi sikeres csatáját azonban az idővel vívta meg. Az eredmény nem maradt el: a mély politikai és gazdasági válságba süllyedt országát eredményesen kivezette az eddigi időzónából.

Május elsejétől már átállíttatta az órákat, hogy a lakosság kevesebb mesterséges fényt használjon. Az ok prózai: áramból egyre nagyobb a hiány, miként a közfogyasztási cikkekből és egyéb termékekből is.

A szocializmus helyi változatának meghonosítására törekvő dél-amerikai országban már a sör is egyre nehezebben szerezhető be. A munka ünnepén talán még hozzá lehetett jutni, de a készletek hamarosan „elpárologhatnak”, s kezdődhet az össztársadalmi elvonókúra. A legnagyobb hazai gyártó (amely a piac több mint 70 százalékát látja el) ugyanis épp a napokban jelentette be a termelés leállítását. Azért kényszerült erre, mert az államtól nem tudja megszerezni a nyersanyagok importjához szükséges dollárt.

Maduro azonban másként látja a kialakult helyzetet. Szerinte a vállalat „gazdasági hadjáratot” folytat a kormány ellen, ezért a cégvezetést azzal fenyegeti, hogy az állam elveszi a bezárt üzemeket. Nem ez lenne az első ilyen eset. Venezuelában már legalább 1200 olyan vállalatot államosítottak, amelyek képtelenek működni.

Bár Maduro korábban takarékosságra szólította fel honfitársait, a munka teljes szüneteltetését ő sem szeretné. Időnként azért lehet lazsálni. Sőt immár kötelező is, mivel április végén a közszférában bevezették a kétnapos munkahetet.

Mindez annak az intézkedéscsomagnak a része, amelyet az ország vezetője állított össze a gazdasági gondok és az áramkimaradások ellensúlyozására. A takarékosság jegyében a bevásárlóközpontok is rövidebb ideig tarthatnak nyitva, ám többnyire úgy, hogy ez alatt az idő alatt (lehetőleg) saját erőből kell megoldaniuk az áramellátást.

A gyógyszerhiány is egyre nagyobb gondot okoz a 30 millió lakosú, kőolajban kirívóan gazdag Venezuelában, ahol teljesen elszabadult az évek óta egyébként is magas infláció. A pénzromlás, amely tavaly 275 százalék volt, az idén is folytatódik. Nem kizárt, hogy emiatt az éves infláció 2016-ban meghaladja a 700 százalékot.

A gazdaság fuldoklása miatt már hónapok óta szükségállapot van érvényben, ami különleges felhatalmazásokat biztosít Madurónak. Az elnök kritikusai azt állítják, hogy az ország a teljesen elhibázott gazdaságpolitika és a rossz energiagazdálkodás miatt került ekkora válságba, illetve a tönk szélére.

Az elszántabbak emiatt már a lemondását követelik. Arra azonban nem akarnak várni, hogy önként távozzon. Ezért nemrég aláírásgyűjtésbe kezdtek, hogy az illetékesek írjanak ki népszavazást Maduro sorsáról.

A választók háromnegyede támogatná mielőbbi távozását. Szerintük csak az elnök eltávolítása után javulhat az ország gazdasági helyzete.