2021. április 21., szerda

Tomboló taps fogadta a Falcon 9 rakétát

Hatalmas siker a SpaceX űripari cégnek, hogy kevesebb mint egy hónap alatt kétszer is le tudott szállni a Falcon 9 űrrakéta első fokozatával az Of Course I Still Love You nevű hajó csupán 90×50 méteres fedélzetére.

Elon Musk vállalatánál kitörő éljenzéssel és tapssal fogadták a jó hírt, hogy a floridai Cape Canaveralból felbocsátott rakéta, amellyel a JCSAT-14 japán kommunikációs műholdat állították pályára, kilenc perccel az indulás után épségben visszajött. Érthető az öröm, hiszen a SpaceX egyáltalán nem bízott a sikeres landolásban. A magas, geostacionárius átmeneti pályára szánt hasznos teher miatt azonban a fokozat végsebessége nagy volt, ami nem ideális az épségben való visszahozatal szempontjából, ugyanis az első fokozatnak szélsőséges gyorsulással, illetve visszatéréskor komoly felhevüléssel kellett megbirkóznia.  Így a teljes sikerhez – óvatos kommunikációval – előzetesen nem fűztek túl sok reményt. Ennek ellenére végül a fokozat rendben leszállt.

Az is megmagyarázza a SpaceX pesszimizmusát, hogy a korábbi landolások sem voltak sikeresek, több rakéta megsemmisült. A sikerarány kettő a hatból. Hozzá kell tenni, hogy egy próbálkozásból egy alkalommal ez a művelet a szárazföldön is sikerült.

A mostani volt a Falcon-9 rakéta negyedik indítása ebben az évben, és összesen a 24-edik, ha a 2010. júniusi bemutatkozása óta mindent beszámítunk. Tavaly a 19-es számú repülés kudarccal végződött, emiatt a JCSAT-14 indítása is hosszú hónapokat késett.

A JCSAT-14 jelzésű japán kereskedelmi távközlési műhold végső célja a geostacionárius pálya elérése. A startot követően, a Falcon-9 második fokozatának kétszeri begyújtása után, a műhold egyelőre elnyúlt átmeneti pályára került. Innen saját hajtóművei segítségével módosítja majd pályáját, hogy elérje a 36 ezer km-es magasságú körpályát az Egyenlítő síkja közelében.

A műhold tulajdonosa tokiói székhelyű SKY Perfect JSAT vállalat. A 15 éves élettartamra tervezett űreszköz az Egyesült Államokban épült, a Space Systems/Loral cég fővállalkozásában. Feladata televíziós műsorszórás, szélessávú adattovábbítás lesz Ázsia és a Csendes-óceán térségében. Részben átveszi, részben kiegészíti a 2002-ben indított, 154° keleti hosszúságnál állomásozó JCSAT-2A (más jelöléssel JCSAT-8) feladatát. A japán távközlési vállalatnak idei startra még két új űreszköze van előkészületben. Az egyiket egy európai Ariane-5, a másikat ugyancsak egy Falcon-9 rakéta állítja majd pályára a tervek szerint.