– Komoly nap ez a gyár dolgozói számára, de Szerbia számára is. A Smederevói Acélművek esete példaértékű lehet mindenkinek, hiszen több éves huzavona után a gyár végre jó kezekbe került – jelentette be nemrég Aleksandar Vučić kormányfő, amikor a kínai Hesteel hivatalosan is átvetette a Smederevói Acélműveket, amely csakugyan csöbörből került vödörbe az elmúlt években.
Gondolhattuk, ezzel vége is a mesének, minden jóra kerekedett, háromnapos mulatságot csaptak, utána boldogan éltek – de nem így történt.
A legutóbbi adatok ugyanis arról tanúskodnak, hogy a HPK Engeneering külföldi menedzseri csoport, amely azzal volt megbízva, hogy talpra állítsa és eladásra felkészítse a vállalatot, nem éppen a várakozások szerint teljesített. A szakértői csoport Peter Kamaraš vezetésével nemhogy nem billentette kedvezőbb irányba az ügyvitelt, hanem az egy évvel korábbi mutatókhoz viszonyítva 39,1 százalékos negatív egyenleget könyvelt el, vagyis 144,76 millió eurós veszteséget. Ezzel az acélgyár tartozása 2015-ben 284,38 millió euróra ugrott.
A probléma valójából ott kezdődik, hogy a napokban napvilágot látott adásvételi szerződés értelmében a kínai konszern csak magát a szendrői gyárat vette át 46 millió euróért, az adósságot nem. Azt az államnak kell törleszteni, tehát már nem kell sokat matekozni ahhoz, hogy kiderüljön: a teljes adósság súlyát az adófizetők fogják nyögni.
Talán érthető is, hogy miért ódzkodott annyira az állam az adásvételi szerződés nyilvánosságra hozatalától a múlt héten, amikor Rodoljub Šabić, a közhasznú információk biztosa erre szólította fel az illetékeseket. A kormány – miután Šabić az idevágó közleményében arra is rámutatott, a kelleténél több ehhez hasonló fontos adásvételi szerződés is a kabinetek fiókjaiban maradt – múlt hét csütörtökén megjelenttette az eladás részleteit a pénzügyminisztérium internetoldalán (érdemes megemlíteni, hogy az államvezetés a HPK Management és a HPK Engeneeringgel megkötött irányítási megállapodásokat még most sem tette közszemlére).
Úgy tűnik, az acélgyár kálváriája a végéhez ért, ennek ellenére a polgárok jogosan panaszkodhatnak az adásvételre.
Meg kell hagyni, okosak voltak az illetékesek a szendrői megnyitón, ugyanis egyik államférfi és az egy szem távol-keleti gyártulajdonos sem tett említést az acélgyár veszteségeiről (választások előtt nagy butasági lett volna). Maga Peter Kamaraš is szemrebbenés nélkül, hidegvérrel nyilatkozott az eladásról a sajtónak, derűlátó jövőképet festve.
Sőt azt is kijelentette, hogy a Hesteel térnyerése nélkül is fennmaradt volna a gyár.
Az államvezetés tehát csak a tranzakció pozitív oldalát mutatta be az adófizetőknek, a békát még ezután fogja lenyeletni velük.
Rasim Ljajić kormányalelnök szerint az ország bruttó hazai termékének (GDP) akár 4,5 százalékos növekedésére is esélyt adhat a gyár átvétele, hiszen amellett, hogy az összes dolgozója megmarad, sokkal több projektje is lesz a következő időszakban.
Ju Jong, a Hesteel vezetője ígéretet tett a gyár felvirágoztatására, kijelentette, hogy összesen 300 millió eurót fektetnek az acélművek felfejlesztésére, azzal, hogy mind az ötezer dolgozó megőrizheti munkahelyét.
Remélhetőleg mindez be is következik. Elég már csak arra gondolni, hogy az elmúlt kicsivel több mint másfél évtizedben a szendrői komplexum kézről kézre került, hasznot azonban nem termelt. Először az amerikai U.S. Steel vásárolta meg 2003-ban, aztán pedig 1 dollárért vette vissza a szerb állam 2012-ben. Később a szintén egyesült államokbeli Esmark céggel tárgyalt a kormány, viszont nem tudtak dűlőre jutni. Ezután az adásvétel helyett a francia Lazard tanácsadói céget bízták meg a honatyák, hogy az acélgyár élére találjon olyan vezetőséget, amely rendet teremt a termelésben. Így került a képbe a HPK Management és a HPK Engeneering. Ők sajátosan értelmezték a „rendteremtést”. Biztosan ezért termeltek további veszteséget...
Most jó úton halad a gyár, remélhetőleg biztos kezekbe került. Az már egy másik kérdés, hogy ebből mekkora lesz a nyeresége Szerbiának és mekkora az ázsiai gyáróriásnak.
