Mint ahogyan a halál és temetkezés vonatkozásában, úgy az újvidéki zsidóság mindennapi életét is a valláshoz kötődő szigorú szokásrend határozta meg. A rítushoz tartották magukat az ünnep alkalmával, de a családhoz és a magánélethez kötődő szokásrendben is.
A különleges napokhoz különböző étkezési szokások is tartoztak, amelyekhez külön feltételek megteremtése is szükséges volt, ezeket mindegyik zsidó család kivétel nélkül betartotta. Ebből kifolyólag a zsidó közösségek, így az újvidéki zsidók is, kénytelenek voltak állandóan azokkal a dolgokkal törődni, amelyek ezeknek a sajátos, a vallási hovatartozásból eredő feltételeknek a biztosítása volt. Biztosítani kellett a szokások, a rituálék betartását a születésnél, a házasságkötésnél, halál esetében és a mindennapi élet zavartalan folyásában is, mint például a polgári kötelezettségek teljesítése során. A városban érvényben lévő előírásokat ugyan nekik is be kellett tartaniuk, mint amilyen a vágási- és az italmérési illetékek voltak, de ezek ügyében is 1814-ben is, gyakran és több ízben tiltakoztak. 1814-ben panaszuknak az volt a közvetlen oka, hogy a fent említett illetékek fizetésében is saját számításuk szerint nagyobb illetéket róttak ki rájuk, mint a többi újvidéki lakosra. Újvidéknek akkor 600 zsidó lakosa volt, akikre a szabad királyi városi rang megszerzésekor 200 forintnyi illetéket vetettek ki, és ez az összeg majdnem 100 év után is ugyanannyit tett ki, ugyanakkor a város többi lakosának az illeték-kötelezettsége ekkorra már 4000, majd 1813-ban 5000 forintra nőtt. A 400 forintnyi illetéket 1748-ban 25 zsidó családra rótták ki, míg 1813-ban a zsidó családok száma már 120-ra növekedett, amelyek még a katonaság elszállásolásától is fel voltak mentve. Ezért panaszukat a városi tanács nem tartotta jogosnak. Ilyen jellegű panaszuk volt 1815-ben is, amikor arra kérték a városi tanácsot, hogy a közösségre kiszabott hadiadót személyre szólóan számolják el, mert az akkor nem 1937 forintot, hanem 1380 forintot tesz ki. Ebben az évben Újvidék városa 18 000 forint hadiadót volt köteles fizetni, az újvidéki zsidók panaszai jogosságának megítélését pedig a városi tanácsra bízták. Mindentől függetlenül a zsidók gyakran fordultak a Királyi tanácshoz olyan kérelemmel, amellyel számukra is lehetővé tette volna az uralkodónak letett hűségesküt, a keresztényekkel való egyenlőségűket szerették volna ilyen módon biztosítani, elsősorban üzleti okokból. Gyakran megtörtént, hogy a városi tanács az ilyen kérelmekre nem tudott mit felelni, ezért a felsőbb hatóságokhoz volt kénytelen fordulni, így Almoszlin József esetében is 1816-ban. Az elbírálás azonban attól függött, hogy az illető zsidó honnan települt a városba. A budai Királyi Helytartótanács ezért olyan utasítást adott ki, hogy a császári döntés értelmében a zsidókra is ugyanaz a szabály vonatkozik, mint a többi „török alattvaló” esetében, de ez a rendelet nem vonatkozott a más országokból ide letelepülő zsidókra. Ehhez tudni kell, hogy Törökországból Újvidékre jelentős számú szerb is települt, akik sikeres és jövedelmező kereskedelmi ügyleteiknek köszönhetően gazdagodtak meg a városban, és itt szerettek volna letelepülni. A Törökországgal való kereskedésről szól az a levéltári bejegyzés is, amelyben Siegentahl ezredes adatokat kér Heimann Dávid, Mojzes Éliás, Russó Ábrahám, Salamon Izsák és Jámann Dávidról, akik Törökországba utaztak, és ott sokkal hosszabb ideig időztek, mint amennyire engedélyük szólt. A péterváradi ezredestől a felsorolt személyek felől nem más, mint a török Porta érdeklődött. Hogy az említett személyek bajba keveredtek, vagy csak a környező országokban, így Törökországban is terjedő pestis tartotta-e föl őket valahol, a levéltári adatok nem szólnak.
A mindennapi élet azonban folyt tovább. Ekkor már a zsidó iskolában, amely már létezett a városban, a panasz a tanítókra vonatkozott. Név szerint Engel Wolf és Weiss Baruh tanítókra. A város tanítói tevékenységüket úgy értékelte, hogy azok annyira „szakavatatlanok voltak”, hogy elűzték a tanulókat az iskolából. Az iskoláztatás kérdése pedig a zsidó közösségen belül nem tartozott a mellékes kérdések közé.
