2024. április 18., csütörtök

Augusztustól épül a Papp Pál utcai Lidl

Kinézetében eltér majd a szabadkai áruház az eddig megszokottaktól

Aki vásárolt már magyarországi vagy horvátországi, illetve nyugati Lidl áruházban, tudja, hogyan néznek ki ezek az üzletek mindenhol. A szabadkai, amelyet a legújabb hírek szerint augusztus elsején kezdenek kiépíteni, kinézetében eltér majd a többitől. Modern és új koncepció alapján fogják megépíteni a Papp Pál utca sarkán az áruházat, amely 2000 négyzetméter eladási felülettel rendelkezik majd.

Itt kezdik meg az építkezést (Fotó: Molnár Edvárd)

Itt kezdik meg az építkezést (Fotó: Molnár Edvárd)

Mindezt Ljuben Hristovtól, Szabadka polgármesterének kisvállalkozásokkal és beruházásokkal megbízott tanácsadójától tudtuk meg. Mint azt elmondta, a Lidl áruház már megkapta a szükséges építési engedélyeket, s ezzel egy időben a Lidl számára előkészítették a másik általa kért területet, mégpedig a Shoppi bevásárlóközpont előtt.
– A szabadkai beruházást a Papp Pál utcai épület kiépítésével kezdik, s az a terv, hogy teljesen új koncepcióval dolgoznak, így a Lidl nem az eddig megszokott kinézetben jelenik majd meg Szabadkán, hanem egy új stílusban. A cél nem más, mint hogy a kétezer négyzetméter nagyságú terület vonzó legyen a vásárlók számára. Mivel a Lidl hatalmas pénzt ruházott be a területek megvásárlásába és az építési engedélyek megszerzésébe, nem állnak el a másik, mégpedig a Shoppi melletti területen való építkezéstől sem, de egyelőre nem tudni, hogy annak kiépítésére mikor kerülhet sor – mondta Hristov.
A tervek szerint augusztus elsején kezdi meg a kiépítést a Lidl, a kivitelezési határidő pedig 90 nap, azt azonban, hogy pontosan mikor kerülhet sor a megnyitóra, nem tudni, mivel a Lidl üzleti politikája továbbra is az, hogy minden üzletét egyszerre nyitja meg a vásárlók előtt egy adott országban, Szerbiában pedig csaknem húsz kiépítését tervezik.
A Lidl egyébként minden országban együttműködik a helyi termelőkkel, vagyis amennyiben a helyiek megfelelő minőséget és mennyiséget tudnak termelni, kiváló lehetőségnek bizonyul a Lidl, amely a termékeit nemcsak a szabadkai, de a többi üzletébe is elszállítja, mondja Ljuben Hristov.
– A Lidl egyébként arról is ismert, hogy a legforgalmasabb helyeken nyitja meg üzleteit. Szabadkán azért esett a választás erre a helyszínre, mert ez könnyen hozzáférhető, a vásárlók és az áruszállítás miatt is, közel van a központhoz, így gyalog is megközelíthető, de autóbusszal is könnyen ide lehet találni. A tervek szerint pedig nem kevesebb mint száz parkolóhely is épül majd, így a nagybevásárlást intézők is találnak helyet az autójuknak – magyarázta Ljuben Hristov, aki hozzátette, az, hogy a Lidl két üzletet is tervez nyitni Szabadkán, teljes mértékben az üzletlánc döntése, s minden bizonnyal kifizetődő beruházásnak ígérkezik.