2024. március 29., péntek

Szélsőjobboldali perpatvar

Összekülönböztek egymással a radikálisok és a Dveri

A Dveri szerb mozgalom képviselői „meglepődve vették tudomásul” ma Vojislav Šešeljnek, a Szerb Radikális Párt vezetőjének azon kijelentését, mely szerint „az amerikaiak tolták be a képviselőházba a választásokon a Szerbiai Demokrata Párt és a Dveri koalícióját”. Mint ismeretes, e koalíció bejutott a szkupstinába, de úgy, hogy pontosan öt százalékos támogatottságot szerzett, alig lépte át a parlamenti küszöböt.

– Šešelj azt szeretné, ha Aleksandar Vučić egyetlen kedvenc ellenzékije lenne, de sajnos Szerbia polgárai másként képzelték ezt el a szavazáson – áll a Dveri radikálisokhoz címzett nyílt levelében.

Arra is felhívják a figyelmet, hogy szerintük egy jól megrendezett támadást indított ellenük a Szerb Haladó Párt és a Szerb Radikális Párt ugyanabban az időben, ami szintén jelzésértékű.