2024. március 29., péntek

A haladóknak 131 mandátumuk lesz

A VMSZ-nek négy képviselője lesz a parlamentben

A Szerb Haladó Párt mellett további hat másik lista érte el a választási küszöböt, a kisebbségi pártok közül pedig a Vajdasági Magyar Szövetség, valamint Sulejman Ugljanin szandzsáki Demokratikus Akció Pártja, Muamer Zukorlić Bosnyák Demokrata Közössége, illetve Riza Halimi Demokrata Cselekvés Pártja és a Zöld Párt is szerzett mandátumot a köztársági parlamentben.

A Köztársasági Választási Bizottság legutolsó adatai alapján a szavazatok 98, 56 százalékos feldolgozottsága mellett a Szerb Haladó Párt, valamint a köré csoportosuló pártok kapták a legtöbb szavazatot. Dejan Đurđević, a Köztársasági Választási Bizottság elnöke a sajtótájékoztatón elmondta, a polgárok 48,23% százaléka szavazott a SZHP-re, így várhatóan 131 mandátumot tudnak magukénak a köztársasági parlamentben. A Szerbiai Szocialista Párt, amely az Egységes Szerbiával közösen indult a választásokon, a szavazatok 10,98 százalékát gyűjtötte be, ami 30 mandátumot hoz majd a számukra a parlamentben. A Szerb Radikális Párt, amely a legutóbbi mandátumban nem érte el a cenzust, most a szavazatok 8,09 százalékát kapta, így várhatóan 21 képviselővel vehetnek részt a parlament munkájában.

A Demokrata Párt a voksukat leadott polgárok 6,04 százaléka bizalmát élvezi, így 16 képviselője lesz. Saša Radulović az Elég volt! elnevezésű listájával a szavazatok 6,03 százalékát kapta, ami szintén 16 mandátumot jelent. Elérte a cenzust a Liberális Demokrata Párt, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga és a Szociáldemokrata Párt koalíciójának listája is, amelynek a polgárok 5,03 százaléka szavazott bizalmat, így 13 képviselője lesz, csakúgy, mint a Dveri–Szerbiai Demokrata Párt koalíciónak is, amelyre a lakosság 5 százaléka szavazott.

A kisebbségi listák közül a legjobb eredményt a VMSZ érte el, a szavazópolgárok 1,51 százaléka adta le rájuk a voksát, így 4 mandátumok szerzett. A DAP–Sandžak a szavazatok 0,84 százalékát szerezte meg, a BDK–Sandžak pedig a 0,78 százalékát, ami mindkét kisebbségi számára két-két mandátumot jelent majd a parlamentben. Egy-egy mandátumot kap majd valószínűleg a Zöldek és a Demokratikus Tevékenység Pártja is.

Emlékeztetőként: az SZHP a 2014-es köztársasági választásokon 158 mandátumot szerzett magának, az SZSZP–SZENYP–ESZ koalíció 44-et, a DP 19-et, az akkori Új Demokrata Párt 18 mandátumot. A kisebbségi pártok közül pedig a VMSZ 6 mandátumot szerzett, a DAP Sandžak 3-at, a Demokrata Cselekvő Párt pedig 2-t.