A zenei ünnepségek alkalmára szervezett Fesztivál Zenekar Varga István karmesteri és gordonkaművészi közreműködésével hétfőn lépett fel másodszor az újvidéki zsinagógában. Két egyazon mondanivalóra készült zeneművet tűztek műsorukra a zenetörténet különböző korszakaiból. A Krisztus hét utolsó szava a keresztfán témát Joseph Haydn a 18., Szofija Gubajdulina a 20. században dolgozta fel.
Haydn egy spanyol egyházi méltóság felkérésére komponált hét tételből álló szerzeményt 1786-ban. A kompozíció rendeletetése a nagypénteki szertartás zenei aláfestése volt, miközben a pap a Megváltó szenvedéseiről beszélt a hívőknek. Az első nagyzenekari változat sikere után született egy vonósnégyesre készült átirat, majd az Ausztriában és Németországban ma is gyakran előadott, 1796-ban készült A Megváltó hét szava a keresztfán című oratórium. Újvidéken vonószenekari feldolgozásban vezényelte Varga az alkotást, s amint azt a zenekari tagoktól hallottuk, a koncertet rendkívül komoly próbák előzték meg. Már az első ütemek után nyilvánvalóvá vált, hogy az előkészületekbe fektetett munka kifizetődött, ugyanis konszolidált együttes hangzása, a megnyitó hangversenyhez viszonyítva, jóval nemesebbé, teltebbé, ugyanakkor áttetszőbbé vált. Krisztus kínszenvedésének zenei ábrázolása Haydn felfogásában a Megváltó tragikus sorsának epikus elbeszélése, a hóhérainak megbocsájtó, engesztelő fohásztól (Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek), a panaszos kétely kinyilatkoztatásán át (Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?)a végső búcsúszóig (Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet!). Csupán a Krisztus halála utáni földrengésre utaló rövid zárótétel szólal meg drámai hangon.
Szofija Gubajdulina értelmezésében viszont Krisztus tragédiája mélységes dráma. Ennek a műnek a megszólaltatását Tamara Adamov Petijević vezényelte, szólistaként Varga István gordonkán, Nikola Tanasković bayanon (gombharmonikán) játszott. A kompozícióban a hét szónak, pontosabban a hét mondatnak megfelelő zenei reflexiók folyamatosan szövődnek egy szakadatlan vonulatba. Egyetlen hagyományos értelemben vett dallam sincs a szerzeményben. Gubajdulina Krisztus kínszenvedését megrázó zenei eszközökkel fejezi ki: a vonóskar feszült harmóniái felett sorra követik egymást a gordonka fájdalmas flazsoletjei glisszandói, tremolói és a bayan hirtelen akcentusai, halk sóhajai, váratlanul feltörő jajszavai. Földöntúli hangulatot áraszt ez a sajátos gyászzene, amelynek hátterében alig felismerően a pravoszláv egyházi énekek légkörének megsejtése rejtőzik. Külön elismerést érdemel a két szólista expresszív játéka, a zenekar színvonalas teljesítménye és a karmester ihletett közreműködése.
A két alkotás műsorba iktatása nagy mértékben járult a NOMUS igényes programjának értékes változatosságához.
A fesztivál krónikájának teljessége érdekében szóljunk néhány szót a fesztivál második és harmadik hangversenyéről is.
Szombaton este három fiatal művész adott kamaraestet az újvidéki városháza dísztermében. Yeol Eum Son dél-koreai zongoraművésznő játékáról a megnyitó koncertről szóló beszámolónkban már elmondtuk, hogy rendkívül finom, árnyalt előadásmód jellemzi. Második fellépésén kamaratrió tagjaként hallgattuk Lakatos Róbert újvidéki hegedűművész és Maja Bogdanović Franciaországban működő belgrádi gordonkaművésznő társaságában. A műsor első számaként Händel Passacaglia című kompozíciója hangzott el, amely eredetileg egy csembalószvit utolsó tétele volt, majd a 19. század derekán a kor híres norvég zeneművésze, Johan Halvorsen átiratot készített róla hegedűre és gordonkára. A Lakatos–Bogdanović kettős virtuóz tolmácsolásában ragyogóan érvényesültek a hatásos zeneszám tetszetős bravúrjai. Ez a lendületes energia sugárzott a program folytatásában előadott zongorára, hegedűre és gordonkára írt két trióból is. Yeol, Lakatos és Bogdanović muzikális, a legapróbb részleteket is tökéletesen kiaknázó összjátékban szólaltatta meg Mendelssohn dallamos Második, c-moll trióját, majd az est második részében Sosztakovics e-mollban komponált opus 67-es művét, amelynek gondterheltebb mondanivalóját a szerző a második világháború tragikumából merítette. Rokonszenves megjelenésükkel és nagyszerű játékukkal emlékezetes élményben részesítették közönségüket.
A NOMUS vasárnap esti vendége a Francia Fúvósok nevű együttes volt. Emmanuel Pahud fuvolán, Francois Lelelux oboán, Paul Meyer klarinéton, Gilbert Audin fagotton, Radovan Vlatković kürtön játszott. Hozzájuk csatlakozott még Eric le Sage zongoraművész. Érdekes programmal léptek közönség elé. Saint-Saëns és Poulenc egy-egy ismert alkotása mellett fényt derítettek a francia zenetörténet három „elfelejtett” szerzőjének művészetére is. A közönség a műsorfüzetben elolvashatta Louise Farrenc, továbbá George Onslow és André Caplet életrajzi adatait és a nagyszerű interpretációk hallatán arról is meggyőződhetett, hogy a saját korukban tekintélyes komponisták és előadóművészek zenéje időtálló értékeket tartalmaz. Ismert tény, hogy a francia zeneművészek a világ legjobb fúvósainak számítanak, nem véletlen tehát, hogy újvidéki koncertjük a műértelmezés, a hangzás és a technikai tudás valódi mintapéldája volt. Csodálatra méltó könnyedséggel játszottak, s az önmagukban is tökéletesen érvényesülő szólamok oldott eleganciával olvadtak a hangkép egészébe. Szívesen hallgatnánk őket a jövőben is.
