2024. március 28., csütörtök

Rakétaiskola és Minden OK Óbecsén

Pénteken a Városi Színházban megkezdődött a Középiskolások Művészeti Vetélkedője
A varázsló kertje formáció

A varázsló kertje formáció

Negyvenkilencedik alkalommal mérik össze a mérhetetlent – előadó-művészetüket, megzenésített verseiket és írásműveiket – a vajdasági magyar középiskolások Óbecsén. A Középiskolások Művészeti Vetélkedője péntek délután A varázsló kertje nevű formáció muzsikájával vette kezdetét az óbecsei Városi Színházban, és vasárnap a szokásos gálaműsorral ér majd véget. E kettő között csaknem 80 előadó és szerző lép színpadra, egy tárlat pedig a képzőművészeti vetélkedő legjobb alkotásait mutatja be.

Pénteken a versmondók, a prózamondók, a drámai monológok előadói és a népmesemondók teljesítménye felett mondott ítéletet a László Sándor, Mészáros Árpád és Berta Csongor színművészek alkotta zsűri, míg a megzenésített versek előadóinak bemutatkozását Fehér Nóra előadóművész, Bakos Árpád énekes-zenész és Szerda Balázs népzenész értékelte.

 Este Oláh Dóri magyarkanizsai okleveles tervezőgrafikus, volt KMV-s Rakétaiskola Darált Húsból című első könyvét mutatták be, ezt követően pedig Smokey Mondaynek köszönhetően bakelitlemezekről szóltak a bulidalok.

A mai, szombati napon az önálló művek – novellák, versek, publicisztikai írások, humoreszkek – szerzői állnak a zsűri és a közönség színe elé, és most debütál egy új műfaj, a slam poetry is. Hogy ezek közül melyek lesznek a legjobbak, arról Laskovity Ervin újságíró, Fenyvesi Ottó költő, író és Terék Anna költő hoz majd döntést. 19 órakor a KSZFV díjnyertes darabja, a Kosztolányi Dezső Gimnázium csapatának MINDEN OK című produkcióját láthatja a közönség. A hagyományos KMV-buli fél kilenckor kezdődik, ezen a szegedi Suhov, a zentai Uprize, a belgrádi Threesome és a szegedi Gypo Circus zenéjét élvezheti az, aki kifizeti a 200 dináros belépőt.

A holnapi, vasárnapi gálaműsor, amelyen a beszédművészeti és az irodalmi vetélkedő legjobbjai mellett a megzenésített versek és a népművészeti vetélkedő első helyezettjei is színpadra lépnek, fél kilenckor kezdődik a színházban. A vendég Elor Emina újvidéki színművész lesz.

Nyitókép: A varázsló kertje formáció