2024. március 28., csütörtök
OBAMA NÉMETORSZÁGBAN

Merkel „a történelem jó oldalán áll”

A németországi látogatáson tartózkodó Barack Obama amerikai elnök vasárnap Hannoverben kijelentette, hogy Angela Merkel német kancellár „a történelem jó oldalán áll” a migrációs válság ügyében. A német kancellár és az amerikai elnök megbeszélése után közösen tartott sajtótájékoztatón Barack Obama kiemelte, hogy Angela Merkel „bátran” lép fel a migrációs válság kezeléséért, ami talán annak tulajdonítható, hogy „egykor falak mögé zárva élt”.

Angela Merkel a válság kezeléséért tett amerikai erőfeszítések közül az embercsempészek ellen az Égei-tengeren indított NATO-műveletet emelte ki, és közölte, hogy Németország hálás az Egyesült Államoknak, amiért csatlakozott az akcióhoz. Mindketten hangsúlyozták, hogy mély aggodalommal tölti el őket a fegyvernyugvás törékenysége, az erőszak fellángolása Szíriában.

Az amerikai elnök tegnap délután érkezett Németországba (fotó: Beta/AP)

Az amerikai elnök tegnap délután érkezett Németországba (fotó: Beta/AP)

Barack Obama is kiemelte a genfi folyamat jelentőségét, és hangsúlyozta, hogy csak politikai eszközökkel lehet rendezni a szíriai helyzetet. Jelezte, hogy Washington nem támogatná egy külső erőkkel védett övezet kialakítását. Mint mondta, nem ideológiai, hanem praktikus problémáról van szó, egyebek között tisztázni kellene, hogy mely ország lenne hajlandó jelentős nagyságú szárazföldi erőt küldeni az ötödik éve polgárháborúval sújtott Szíriába. 

A német kancellár és az amerikai elnök az ukrán válsággal kapcsolatban a minszki megállapodások végrehajtását sürgette. Angela Merkel hangsúlyozta, aggasztó, hogy még mindig nem tartós a fegyvernyugvás. Közölte, hogy az amerikai elnökkel „nagyon részletesen” megbeszélték, mit lehet tenni az ügyben.

A kétoldalú megbeszélésen Afganisztántól Líbiáig egy sor további válság alakulását is áttekintették, további fő témájuk pedig az EU és az Egyesült Államok formálódó, Transzatlanti Kereskedelmi és Beruházási Partnerség (TTIP) nevű szabadkereskedelmi szerződése volt. Angela Merkel úgy vélte, a TTIP „abszolút hasznos” Németországnak és egész Európának, ezért „igyekezni kell”, hogy minél előbb elkészüljön a szerződés, azért is, mert már létrejött az Egyesült Államok, Japán és 10 további kelet-ázsiai és dél-amerikai ország úgynevezett csendes-óceáni szabadkereskedelmi megállapodása (TPP).

Barack Obama a tervezett megállapodással szemben az Atlanti-óceán mindkét partján erősödő ellenállásról szólva arról beszélt, hogy az emberek „elégedetlenek a globalizációval” és a szabadkereskedelmi szerződések várható előnyei helyett csak lehetséges hátrányaira figyelnek. Azonban továbbra is van esély arra, hogy a TTIP-ről szóló tárgyalásokat az év végéig befejezzék, a szerződés a parlamentek elé kerüljön, és a következő amerikai elnök hivatali idejében életbe lépjen.

Barack Obama tegnap kétnapos hivatalos látogatást kezdett Németországban, ahol valószínűleg utoljára jár elnökként. Ötödik németországi látogatásának apropója az, hogy az Egyesült Államok a partnerország a hannoveri nemzetközi ipari vásáron.