„Ég a vár, és vár az ég.”
(A Gátnál, Benkő Gábor)
...tudod, Föld anyának szinte teljesen mindegy, mondja, csillagsugarakon hárfázik, és elgurítja az üveggolyót, kocc. Üveghegyek vidám csilingelése. Persze, Hold anyó széles, fényes orcája is mosolyog. Harmóniába hoz magaddal és a Mindenséggel. Amint fent, úgy alant.
Vendégségben vagyok ezen a Bolygón, tünde káprázat minden szent reggelem selyemébredése. Örök álmomban Föld anyám sarkaitól vacogó, dús keblére ölel, folyóerei hevesen lüktetnek hópárnám alatt, melegít, hogy melegítsem. Azt mondják, így szeret az Isten.
Bújócskát játszom. Vele. Veled. S magammal.
(Fotó: Gergely József)
Bársonyfüstöt fújok négy égtájad felé, Anya. Azt mondják, nem vigyázok Rád elég gondosan. Ugyan. Hiúság. Kacagsz ezen. Porszem vagyok. Ahhoz is túlságosan pici, hogy Te vigyázz énreám. Táplálsz és melegítesz. Mindaddig, amíg én is képes vagyok vigyázni önmagamra és gondoskodni önmagamról tomboló félálmomban, tükör által, homályosan, kékszín halálvágyamban a pusztán.
Kuvik riog ablakom alatt, hetek óta. Csérogása elnyomja a bújócskamuzsikát.
Véled lélegzem nap mint nap. Keringőnk örök az űrazúrban. Amint alant, úgyan odafent is. Nem riaszt a halálmadár vijjogása, amíg Téged biztonságban tudlak. Téged – ki szintúgy vendég vagy Önmagadban. Pázsitod gyengéd káprázat, óceánhátad laterna magica a derengő horizonton. Édes érintés vagy Isten ecsetvégén, a vásznak vásznának origóján. Annak köldökpontjában pedig a Ringlispíl tengelye fordul. A tüdőként táguló Univerzum a halál óramutatója; másodpercre pontos. Cs-sss, Anya, cs-sss.
Csontketrecbe zárt kismadarunkat hagyjuk ma felröppenni a magas Ég felé – de ne csak egy napra: pillantsunk inkább magunk mögé közben, és lássuk be lassan: ég a vár, és vár az ég. Szelíden lejtő, árvalányhajjal szegélyezett rónáidon végigléptetek, Anya, büszke paripám patkója a sarkcsillagon megszikrázik, heves lángra lobbantva taplóján újra a Napot, ősnemző csillagpárodat, botom koppan Földnek kövén, lelkem lobban Éj mély ölén, hej rege rejtöm.
Csilingelő harmatkacagásod most is idehallik, Kedves, végigrezeg a holnap fényes angyalorcáján. Tétova sasszék csak az embergondolatok kérged hámrétegén, itt vagyunk, mi vagyunk a legkisebb butácska isten, egy tétova, kósza gondolatod csupán. Bocsásd meg, ha didergést okoztunk egy ideig, idő számodra amúgy sem létezik, most ott tartunk éppen, hogy vagy felnövünk végre szeretetedhez – vagy elbúcsúzunk. Egy időre. Haha.
A Föld napja mozgalom egyik jelmondata: „Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?” Lám, a kérdés körbeért. Én mondom, hogy nem tudod. Hacsak nem önmagadon keresztül. Mert a világ – te vagy. Őslényegeden nem változik semmi sem. Oda csupán visszatérned kell. Magaddal emelve a Világot.
Ite missa est.
Deo gratias!
