2024. március 29., péntek

Megnyílik az állatmenhely

Végéhez közeledik az építkezés (Fotó: Fekete J. József)

Végéhez közeledik az építkezés (Fotó: Fekete J. József)

Elképesztő és hihetetlen, hogy öt év kelljen egy állatmenhely elkészüléséhez, pedig Zomborban ez történt. Nem az építkezés húzódott el ennyire, hanem a papírmunka. Az öt évvel ezelőtt kiadott lokációs engedélyt az illetékes tartományi titkárság időközben visszavonta, ráadásul kiderült, egyéb formális akadályok is gátolják az építkezés megkezdését. A városi közigazgatásnak és az Urbanizmus közvállalatnak végül sikerült elhárítania ezeket az akadályokat, az önkormányzat 2015 végén 2 millió dinárt jóváhagyott a menhely javára, egy hónappal ezelőtt belefogtak a munkába.

Az építkezésen a Čistoća, a Prostor és a Zelenilo kommunális közvállalatok emberei dolgoznak, és napokon belül végeznek a munkával. A bejelentések szerint a létesítményt a választások után adják át rendeltetésének.

A mostani menhely 180 kóbor állat, kutya és macska befogadására alkalmas. Az építkezés második szakaszában még ugyanennyi férőhellyel bővül a létesítmény, ám ehhez az új fölállású városi képviselő-testületnek újabb hárommillió dinárt kell megszavaznia. Ezzel bizonyára nem lesz gond, hiszen ez az összeg jóval kevesebb, mint amit a város kártérítésként fizet a kóbor kutyák által megharapott polgároknak. A második építkezési szakasz nyomban megkezdődik, amint meglesz hozzá a pénz.