2021. október 28., csütörtök
KOSÁRLABDA

Büntetne a szerb szövetség is

A Szerbiai Kosárlabda-szövetség a FIBA mellé sorakozott fel. Megpróbálja menteni a menthetőt, a válogatott érdekeit szem előtt tartva, és kimondta, hogy eltiltja azokat a csapatokat, amelyek az ULEB Eurokupájában indulnak, és ezzel hozzájárulnak, hogy a FIBA kitiltsa a válogatottat a jövő évi Eb-ről, és elveszi Szerbiától az olimpiai selejtező torna rendezésének jogát.

Teljes biztonsággal nehéz megmondani, hogy a szövetségnek ilyen eltiltásra egyáltalán van-e joga, valószínűleg semmivel sem több, mint a FIBA-nak a válogatottak megbüntetésére, továbbá a finom fogalmazásra sem volt szükség, hisz csupán a Partizanról van szó, amely azért szerepelhetne az ULEB Eurokupájában, mert a Mega, amelynek az Adriai Ligában elért helyezése folytán joga lenne az európai megmérettetésre, nem szándékozik élni a lehetőséggel.

A Partizanban azonnal reagáltak, mondván, továbbra is saját érdekeiket tartják szem előtt, nem pedig a válogatottét. Nem tudni, hogy a FIBA-nak elegendő lesz-e a szövetség állásfoglalása, és visszavonja-e az eltiltást, világos viszont, hogy az egészből az európai kosárlabdát alapjaiban megrengethető botrány és többéves huzavona kerekedhet, hacsak az ULEB vissza nem táncol, és ideiglenesen, egy jobb alkalomig, megelégszik az NBA liga példájára átszervezett 16 csapatos Euroligával. Lehetséges, de nem valószínű, hogy az ULEB egykönnyen feladja, az érintett csapatok pedig úgyszintén, hisz nehezen törődhetnek bele, hogy a remélt és létet biztosító bevétel töredékéért szerepeljenek egy „hivatalos” sorozatban.

Időközben a CSZKA-t követően baszk Laboral és a török Fenerbahçe is eljutott az ULEB Euroliga négyes döntőjére, a kiesők pedig a címvédő Real és a Panathinaikosz. A legnagyobb vesztes mégis Aleksandar Đordević szerb kapitány, akinek a PAO bukása az állásába került.