2021. november 28., vasárnap

Fedett uszoda a Vénusz helyén

A jövőbeli topolyai uszoda látványterve délkeletről nézve
A jövőbeli topolyai uszoda látványterve délkeletről nézve

– Topolya ismert a maratonúszóiról, a Topolyai-tavon is rendeznek ilyen jellegű országos versenyt, és nagyon jó eredményeket érnek el az úszóink. Nemcsak nyáron kell úszniuk, hanem télen is szükségük van a gyakorlásra, és ezért ebben az időszakban olyan környező településekre járnak, ahol van fedett medence. Éppen ezért egy ekkora városban időszerű, hogy nekünk is legyen egy ilyen létesítményünk, amelyet nemcsak a sportolók tudnának használni, hanem a gyerekek is, például tornaórákon, és azok is, akiknek egészségi okokból ajánlatos az úszás – nyilatkozta tegnap Zsemberi János, az önkormányzat gazdasági és sportügyi tanácsosa annak apropóján, hogy bemutatták a topolyai fedett uszoda látványtervét, amely a még jelenleg is álló, romos Vénusz helyén épülne fel az elkövetkező időszakban. Mint az olvasóink előtt minden bizonnyal ismeretes, a város központjában lévő létesítmény helyzete sokáig bizonytalan volt, mígnem megszületett a végleges határozat, hogy el kell bontani, és helyére egy hasonló rendeltetésű, de ésszerűbben elhelyezett és kivitelezett komplexumot kell felépíteni.

A tegnapi prezentáció Kisinder Gábor, Topolya polgármestere bevezető szavaival kezdődött, majd ezt követően Beck Zoltán építészmérnök, az erre a célra létrehozott bizottság tagja mutatta be az elkészült tervezetet. Mint megtudhattuk, a jelenlegi építmény minden szempontból rosszul lett kialakítva, hisz nagy területeket hagy kihasználatlanul és a bejárat felőli része sem hívja fel magára a figyelmet. Éppen ezért a tervezet egy kissé áthelyezi a létesítményt, teret hagyva többek között egy parkolónak és egy olyan résznek is, ahol skate-pályát, pingpongasztalokat, szabadtéri fitneszberendezéseket helyeznének el, és mindez természetesen úgy lenne kialakítva, hogy megőrizze a környezet park jellegét. Az épületkomplexumban két medence kapna helyet, az egyik egy 25×16 méteres, a másik pedig egy 8×16 méteres lenne. A nagyobb medence mellett egy kisebb tribün lenne elhelyezve. Emellett létrehoznának egy kisebb kör alakú medencét is, amelyet termálvíz töltene ki. Az épületen belül működhetne akár egy wellnessblokk is. Az épület külső felépítését úgy tervezték meg, hogy megőrizze a regionális karakterét, ugyanakkor korszerű dizájnnal rendelkezzen; mindezt természetes alapanyagok felhasználásával szeretnék elérni, úgymint égetett tégla és fa alkalmazásával. Az itt bemutatott létesítmény tervezése azonban még nem kezdődött el, ez csupán egy látványterv, ami meghatároz egy lehetséges nyomvonalat. Éppen ezért jelenleg senki sem tudja megmondani, hogy a kivitelezése mennyibe fog kerülni, illetve azt sem, mikorra készülhet el. A polgármester felszólalásában csupán arra tért ki, hogy ezen ötletet fázisonként kell megvalósítani, viszont olyan befektetésről van szó, amely szükséges a város életében.