2024. április 19., péntek

Tornyosi eredmények és a tervek

A közelmúltban elért eredményekről és a közeljövőre vonatkozó tervekről tartottak sajtótájékoztatót néhány nappal ezelőtt a tornyosi helyi közösség illetékesei, Cipó Igor, a helyi közösség tanácsának elnöke, valamint Huszár Zsolt és Tallós Mónika, a Vajdasági Magyar Szövetség zentai községi listájának képviselőjelöltjei.

Cipó Igor a közelmúltban megvalósult projektumok közül elsőként az Ady Endre és a Petőfi Sándor utcák egy-egy részének kiaszfaltozását, valamint az út mellett húzódó vízelvezető árkok kialakítását emelte ki, majd a sort a dűlőutak rendezésével és a közvilágítás javításával folytatta. Kitért a helyi általános iskola fűtési rendszerének, illetve az iskola tornaterméhez tartozó helyiségeknek a korszerűsítésére, valamint az új könyvtárterem és fejlesztőterem kialakítására is. Hozzátette, sikerült felújítani az ifjúsági klubot és a helyi rendőrállomás épületét, valamint új arculatot kapott a helyi közösség épülete is, ugyanakkor új helyiségnévtáblákat is elhelyeztek a faluban és egyéb projektumokat is megvalósítottak a helyi közösség támogatásának vagy közbenjárásának köszönhetően.

Huszár Zsolt hangsúlyozta, az infrastrukturális fejlesztések mellett jelentős eredményeket értek el a környezetvédelem és a környezettudatosságra való nevelés terén is: fásították az iskola melletti üres területet; az elmúlt évben háromszáz rózsatőt helyeztek el a falu különböző pontjain; nyolc éve rendszeresen megszervezik a Föld napja alkalmából életre hívott akciójukat, amelybe bevonják a faluban működő szinte összes civil szervezetet, illetve a közmunkaprogram, valamint egyéb programok keretében is minden évben sikerül embereket mozgósítaniuk a közterületek rendezése érdekében.

Tallós Mónika a civil szférával való együttműködés fontosságát hangsúlyozta: kiemelt céljuknak tartják, hogy együttműködjenek a helyi művelődési egyesületekkel és civil szervezetekkel, aminek jegyében számos rendezvény és program megszervezésében működnek közre, társszervezői például az Ady Endre Művelődési Egyesület kenyérszentelő ünnepségének, a népzenei találkozójának, valamint a karácsonyi kiállításának; kirándulásokat szerveznek a falubeli gyermekek számára; az önkormányzattal karöltve támogatják a helyi ifjúsági szervezetet, amelynek tagjai rendszeresen kiveszik a részüket a falu fejlesztésére irányuló munkálatokból. Megemlékeznek a nemzeti és a vallási ünnepekről, de nem feledkeznek meg a különféle szórakoztató programokról sem.

Huszár Zsolt a tervekről szólva kifejtette, ezúttal is kizárólag olyan dolgokat ígérnek, amelyeket meg is tudnak valósítani, ezek közül elsőként a falut körülvevő körgyűrű kialakítását emelte ki, amelyen a termelők anélkül is körbe tudják majd járni a falut, hogy be kellene menniük annak központjába. Hangsúlyozta, a betonos utcák régiek, felújításra szorulnak, a következő ciklusban két utcán szeretnének új aszfaltréteggel borítani, a Nagy sor és a Dózsa György utcákat, emellett útburkolat-javítási munkálatokat végeznek, a Bartók Béla utcát pedig szeretnék mielőbb zúzott kővel borítani, a faluban jelenleg ez az egyetlen olyan utca, amely még nem rendelkezik szilárd útburkolattal. A tervek között említette továbbá azt is, hogy szeretnék felújítani a helyi közösség épülete mögött lévő játszóteret, térfigyelő-rendszert kialakítani a faluban, hozzájárulni a mezőgazdasági termelők támogatásához, valamint szeretnék fejleszteni a falugondnoki szolgálatot.