2024. március 28., csütörtök

Továbbra is keresik a földrengésekben eltűnteket a japán mentőszolgálatok

Továbbra is tizenegy embert keresnek a japán mentőszolgálatok a távol-keleti ország délnyugati részén, ahol három nap alatt 388 földrengés - köztük két nagy erejű, a Richter-skála szerint 7,3-as és 7,1-es erősségű - történt, amelyekben összesen 41-en vesztették életüket.
Jatabe Siori, a földmozgások helyszíne, vagyis az ország délnyugati részén fekvő Kjúsú szigetén lévő Kumamoto prefektúra egyik tisztviselője azt mondta, tizenegy embert tartanak számon eltűntként.
A japán sajtó értesülései szerint közülük nyolc esetet a Japán legnagyobb aktív vulkánjától, az 1592 méteres Aszótól délnyugatra lévő, hegyvidéki Minamiaszo faluból jelentettek. A mentőszolgálatok tagjai közül több mint százan keresik az eltűnteket a településen. Szombaton a mentőszolgálatok tíz diákot húztak ki egy minamiaszói, összeomlott egyetemi lakás alól.
A japán kormány 25 ezer katonát és további mintegy ezerfős mentőcsapatot küldött a földrengések helyszínére. Több helyen mentőhelikoptereket vetettek be, mivel a földcsuszamlások és a rengések miatt összeomlott utak és hidak nehezítik az eljutást az érintett térségekbe.
Az Egyesült Államok Japánban állomásozó katonai ereje közölte, hogy légi támogatással segíti a mentési munkálatokat.
A szeizmikus aktivitás leginkább a Kumamoto prefektúrát és az ott fekvő Masiki városkát sújtotta, ahol húszan vesztették életüket. A térségben gyakorlatilag teljesen leállt a tömegközlekedés, lezárták az autópályákat is. Súlyos károk érték Kumamoto repülőterét, így annak légi forgalmát is leállították.
A japán gazdasági minisztérium vasárnap közölte, hogy Kumamoto prefektúrában mintegy 80 ezer háztartásban továbbra is teljesen szünetel az áramszolgáltatás.
A térségben fekvő, a földrengések nyomán viszonylag kisebb károkat elszenvedett Fukuoka városának utcáit rejtélyes hab lepte be szombaton - jelentette a Daily Mail című brit napilap. A Twitter közösségi oldalon többen is beszámoltak a jelenségről. A spekulációk szerint az ismeretlen eredetű hab egy földalatti vízvezeték megrongálódása következtében áraszthatta el Fukuoka utcáit.
A Toyota Motor Corp. bejelentette, a héten leállítja a japán járműgyártás jelentős részét, mert a földrengések miatt alkatrészhiány lépett fel. A leállás a Kjúsún lévő Toyota-üzemben kezdődik hétfőn, majd péntekig a Toyota számos japán gyárára kiterjesztik. A vállalat vasárnapi tájékoztatása szerint az alkatrészek elérhetőségétől teszik függővé a termelés újraindítását.
A földrengés által sújtott térségben lévő három nukleáris létesítményt nem érintette a katasztrófa, a japán nukleáris szabályozó hatóság ugyanakkor közölte, hétfőn rendkívüli ülést tartanak.