2024. március 29., péntek
FOCIAJÁNLÓ

A Zvezda–Partizannal rajtol a rájátszás

A szerbiai Szuperliga történetében először a 2015/2016-os idényben kétszakaszos a bajnokság, az alapszakasz végeztével a hétvégén rajtol az alsó- és a felsőházi rájátszás. Utóbbi örökrangadóval kezdődik, az éllovas Crvena zvezda a második Partizant fogadja – a piros-fehéreknek az alapszakaszban gyűjtött pontok megfelezése után is 14 pontos előnyük van legfőbb riválisukkal szemben. Ha pedig legyőzik a Partizant, hat fordulóval a vége előtt 17 pontos előnyre tehetnek szert, ami azt jelentené, hogy csak abban az esetben bukhatnák el a bajnoki trófeát, ha a végéig minden meccset elvesztenek, a Partizan pedig minden találkozóján diadalmaskodik. Erre vajmi kevés esély mutatkozik, hiszen a Zvezda az alapszakasz harminc fordulója alatt egyszer sem élte át a vereség keserűségét. A Partizannak mindenképp nyernie kell a Marakanán, hogy úgy-ahogy tartsa a lépést ellenfelével, illetve a második hely biztos megtartásához is szüksége van a három pontra. A szombati lesz a két együttes 151. bajnoki összecsapása, az örökmérleg Zvezda-fölényt mutat, a piros-fehérek 62-szer, a fekete-fehérek 44-szer nyertek, 44 találkozó végződött döntetlennel. A legutóbbi tíz egymás elleni meccs statisztikái is a Zvezdának kedveznek, hiszen hat győzelem mellett egy döntetlent játszottak, és háromszor kaptak ki. A Partizan legutóbb 2014 októberében nyert – 1:0-ra –, azóta egy 0:0 mellett két Zvezda-siker született: 2015 szeptemberében 3:1 otthon, 2016 februárjában 2:1 idegenben. A Zvezda-katlanban aratott Partizan-sikerért egészen 2011 novemberéig kell visszatekintenünk, akkor 2:0-ra nyertek a fekete-fehérek.

SZOMBAT

13.35, Sportklub 3: Jiangszu–Sanghaj

13.45, Digi Sport 1, Sportklub 2: Norwich–Sunderland

15.00, Arena Sport 4, Digi Sport 2: Bologna–Torino

15.00, VRT1: Vojvodina–Radnički (N)

15.30, Eurosport2: Bayer (L)–Eintracht (F)

16.00, Digi Sport 1: Manchester United–Aston Villa

16.00, Sportklub 3: Getafe–Real Madrid

17.00, Arena Sport 3, Digi Sport 2: PSG–Caen

18.00, Arena Sport 1: C. zvezda–Partizan

18.00, Arena Sport 4, Digi Sport 3: Carpi–Genoa

18.00, Arena Sport 5: Zulte-Waregem–Genk

18.00, M4: Debrecen–Újpest

18.30, Eurosport2: Bayern München–Schalke

18.30, Digi Sport 1, Sportklub 1: Chelsea–Man. City

18.30, Sportklub 3: Zenit–Szpartak Moszkva

19.00, Arena Sport 3: Dinamo Zagreb–Zagreb

20.00, Arena Sport 4, Digi Sport 3: Bastia–St-Étienne

20.00, Arena Sport 5: Gazélec Ajaccio–Lille

20.15, Sport1: Eibar–Real Sociedad

20.30, M4: Ferencváros–MTK

20.45, Arena Sport 1, Digi Sport 1: Inter–Napoli

20.45, Sportklub 3, Sport2: Roda–PSV

21.30, Arena Sport 3: Corinthians–RB Brasil

21.45, Sportklub 1: Moreirense–Sporting

22.05, Sportklub 2: Celta Vigo–Real Betis

23.00, Eurosport2: Chicago–Montreal

23.30, Arena Sport 3: Boca Juniors–Aldosivi

23.30, Arena Sport 5: Santos–São Bento

VASÁRNAP

1.00, Arena Sport 3: Olimpo–River Plate

9.30, Sportklub 2: Hebej–Sidzsiazsuang

12.00, Sportklub 1, Sport1: Málaga–Ath. Bilbao

12.30, Arena Sport 4, Digi Sport 1: Atalanta–Roma

13.00, Sportklub 3: Rangers–Celtic

14.00, Arena Sport 2: Nantes–Montpellier

14.30, Digi Sport 1, Sportklub 2: Leicester–West Ham

15.00, Arena Sport 1: Fiorentina–Sassuolo

15.00, Arena Sport 3: Slaven–Hajduk Split

15.00, Arena Sport 4, Digi Sport 2: Juventus–Palermo

15.00, Arena Sport 5: Udinese–Chievo

15.30, Eurosport2: Borussia (D)–Hamburg

16.00, Sport1: Sevilla–Deportivo

16.45, Arena Sport 2: Viktoria Plzeň–Zbrojovka Brno

17.00, Arena Sport 1: Rennes–Guingamp

17.00, Arena Sport 3: Mladost–Rad

17.00, Digi Sport 1, Sportklub 3: Arsenal–Crystal Palace

17.30, Eurosport2: Mainz–Köln

18.00, Arena Sport 4, Digi Sport 2: Lazio–Empoli

18.00, Arena Sport 5, Digi Sport 3: Anderlecht–Club Brugge

18.00, M4: ZTE–Sopron

18.15, Sportklub 1, Sport1: Atlético Madrid–Granada

19.15, Sportklub 3: Mallorca–Osasuna

20.30, Sportklub 1, Sport1: Barcelona–Valencia

20.30, Arena Sport 5: San Lorenzo–Rosario Central

20.45, Arena Sport 4, Digi Sport 1: Sampdoria–Milan

21.00, Arena Sport 3, Digi Sport 2: Monaco–Marseille

21.30, Sportklub 2: Porto–Nacional

23.30, Arena Sport 5: Gremio–São Paulo