2024. április 20., szombat

Történelmi pillanat

A Városi Vízművek közvállalat sajtóközleményében „városunk kommunális rendszerének történelmi pillanataként” említi az új, a limáni vízgyár keretében kiépített nyersvíz-feldolgozó részleg tegnapi megnyitását.

– Az új üzemrész beindítását szabadon tekinthetjük Újvidék infrastrukturális fejlődésének fordulópontjaként, most a vízfeldolgozási szolgáltatás, azaz az ivóvíz minőségi mutatója elérte a lehető legmagasabb szintet. Az ezután következő újítások már csak a meglévő technológia kibővítéséből állnak majd – állítják a Vízművekben.

Az új üzemrészlegben aktív szenet tartalmazó szűrőmezőkön engedik keresztül a nyers vizet, a mikrobiológiai és kémiai kifogástalanságot ózonos fertőtlenítéssel érik el. Az új technológia alkalmazása lényegében a lehetséges szennyeződések teljes kiszűrését jelenti, olyasmit is eltávolít az ivóvízből, amit az eddig használt berendezések nem voltak képesek kiszűrni. A vízgyár kibővítése valamivel több mint 9 millió euróba került, a pénzt az Európai Fejlesztési Bank hitelezte, a törlesztés a Városi Vízművekre hárul az elkövetkező két évtizedben.

Az új gyárrészt próbamódban már januárban beüzemeltették, az elmúlt három hónapban beállításokat, adatgyűjtést és -elemzést végeztek. A városi ivóvízvezetékbe tehát tegnaptól szivattyúzzák a vizet ebből a gyárrészből, másodpercenként nagyjából 1500 litert. A beruházással az ivóvíztermelés nem növekedett ugyan, de az új résznek, pontosabban a keretében kiépített, 10 ezer köbméteres tartálynak köszönhetően bármely pillanatban stabilizálhatják a nyomást a rendszerben, függetlenül a fogyasztástól.