2024. április 19., péntek
VÁLASZTÁSOK 2016

Zomborban 15 listán indulnak a jelöltek

A helyhatósági választásokon induló listákból Zomborban a Városi Választási Bizottság 15-öt hagyott jóvá, és ez a szám vélhetően nem is változik. Van, aki a teljes, 61 fős önkormányzati pozíciót megcélozta, a többség 21 fős jelöltlistára korlátozta a fölvonultatottak létszámát, ám így is, csak alapból számolva, legkevesebb 315 jelölt szerepel a városi képviselő-testületbe delegálhatók között.

Bizonyára nem meglepetés, hogy a szavazólapon az első, egyes számot az Aleksandar Vučić – Srbija pobeđuje lista szerezte meg, hiszen a párt országos szinten is igyekezett. Nem sokkal maradt le mögötte a kettes számot szerzett Szerb Megújhodási Mozgalom, a listájuk elnevezése: Sombor u srcu – SPO.

Harmadikként az Ivica Dačić – Socijalistička partija Srbije (SPS), Jedinstvena Srbija (JS) regisztrált.

Nem tétlenkedett a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége sem, amely VMDK – Horváth-Ódry Márta elnevezéssel nyújtotta be választási listáját és megszerezte a 4. sorszámot. Utána következik 5-ös sorszámmal Vajdasági Magyar Szövetség – Pásztor István elnevezésű lista.

(Fotó: Fekete J. József)

(Fotó: Fekete J. József)

A hatodik sorszám a Dušan Jović – Sombor za sve állította listának jutott, hetes sorszám alatt szerepel majd a zombori helyhatósági választásokon a Vajdasági Szociáldemokrata Liga 21 nevet tartalmazó listája.

A Složno demokratski elnevezésű, Siniša Lazić vezette koalíció a listaállító szerint egy polgári blokk, amiben részt vesz a Demokrata Párt, a Vajdasági Horvátok Demokratikus Közössége, az Új Párt, a Szerbiai Szociáldemokrata Párt, a Fordulat Mozgalom és a Vajdasági Párt. Ők a 8-as szám alatt szerepelnek a választáson.

A következő pozíció, a kilencedik a Patriotski blok koalíciójáé, ebben a hazafias tömbben a Dveri és a Szerbiai Demokrata Párt, valamint a Bolji Sombor civil szervezet képviselteti magát.

A 10. a Naša sela, naš grad – Nebojša Berić név alatt futó lista, amelynek vezetői a közelmúltban léptek ki a Szerb Haladó Párt soraiból és helyi, önkormányzati frakciójából.

A Republikanska stranka – Republikánus Párt – Zoran Miler lista a 11. Ez a lista a magyar nemzeti közösség pártjaként regisztrált, és még magyar név is szerepel a listán, igaz, elhanyagolható pozíción.

A 12. listaszám az Istina – Zlata Đerić – Nova Srbija nevet viseli. Érdemes megjegyezni, a listavezető Đerić asszony négy mandátumban is a szerbiai parlament képviselő asszonya volt.

A VMDK a 13. pozíción is megjelenik, ezúttal a Horvátok Demokratikus Közösségével együtt, VMDK – Magyar mozgalom – hogy változtassunk! elnevezéssel.

A 14. a Srpsko ruski pokret – Dr. Dunja Prokić lista, amely érdekes módon úgyszintén a magyar nemzeti közösség képviselőjeként jegyeztette be magát, noha a 21 fős listáján egyetlen magyar név nem szerepel.

Utolsóként a Dosta je bilo – Saša Radulović lista regisztrált a helyhatósági választásokra és a 15-ös sorszámot kapta.