2024. április 19., péntek

Családbarát intézkedések Zentán is

A költségvetésből finanszírozzák a testen kívüli megtermékenyítés harmadik kísérletét

Zenta község új intézkedést vezetett be a gyermekvállalás ösztönzésére, és finanszírozza a testen kívüli megtermékenyítés harmadik kísérletét az első gyermekre vonatkozóan. Erről a legutóbbi községi képviselő-testületen döntöttek, és a rendelet március 8-án életbe is lépett, vagyis az érintettek máris intézkedhetnek az ügyben. Pásztor Mária, a községi közigazgatási hivatal vezetője összefoglalta, kik igényelhetik:

– Olyan párok jogosultak a költségtérítésre, akiknél a nő a kérelem benyújtásáig nem töltötte be a 40. életévét, a Szerb Köztársaság állampolgárai, legalább egy éve Zenta község területén laknak, igazolást hoznak arról, hogy az egészségügyi biztosító már két alkalommal fedezte számukra a testen kívüli megtermékenyítés költségeit, valamint az Egészségügyi Minisztérium testen kívüli megtermékenyítés területén illetékes bizottságától kell egy olyan igazolás, amely arra vonatkozik, hogy egészségügyileg készen állnak a harmadik beültetésre. A pár tehát hozza a szerbiai egészségügyi intézményből az előszámlát, és a község arra fizeti be a beavatkozás költségeit. Az igénylőket az önkormányzatban Répás Erika fogadja a 11-es irodában.

Pásztor Mária azt is elmondta, hogy a demográfiai akcióterv részeként tavaly decemberben bevezették a nagycsaládos kedvezménykártyát is a három vagy több gyermeket nevelő családok számára. Ezzel a kártyával árengedményre jogosultak a családtagok a nagycsaládoskedvezménykártya-elfogadó hálózatban. A kedvezménykártya-hálózathoz eddig 11 vállalkozó csatlakozott, és mindegyik ad valahány százalék árengedményt saját vállalkozása esetében. A vállalatok, cégek listáját Zenta község honlapján külön fiókban találják meg az érdeklődők. A kedvezménykártya-elfogadó hálózathoz elsőként a Zenta község által alapított kulturális, oktatási intézményeket csatolták hozzá, így ott minden előadás, rendezvény, tanfolyam esetében kedvezménnyel élhetnek a nagycsaládok tagjai. Kedvezménykártyát az önkormányzatban Kóródi Ilonánál, a társadalmi tevékenységekkel foglalkozó alosztály vezetőjénél lehet igényelni.

Példamutató nagycsalád díjat is alapított az önkormányzat, erre a pályázat márciusban már le is járt, a díj nyertesét májusban hirdetik ki. Ez pénzjutalommal is jár, százezer dinárt kap a nyertes család.