2024. március 28., csütörtök

EU-integrációs folyamatokról fiataloknak

A hétvégén tematikus műhelymunkát szerveztek az újvidéki Európa Kollégiumban

A hétvégén Hogy működik az EU? elnevezéssel műhelymunka-sorozatot szerveztek, a második napon Butás Béla, a Vajdasági Magyar Szövetség parlamenti képviselőcsoportjának jogi szaktanácsadója mondott megnyitóbeszédet. Interaktív előadásának keretében ismertette azokat a szükséges intézményi reformokat, melyekkel az EU-tagság küszöbén találkozhatunk. Előadásában kitért a Szerbia uniós csatlakozásával kapcsolatos 23. fejezet ismertetésére is, mely kisebbségi szempontból a legfontosabb fejezet, hiszen az általános ügyeket és az igazságügyet is tárgyalja. Az aktív közönség leginkább a vagyon-visszaszármaztatás kérdését boncolgatta, majd hosszabb eszmefuttatás alakult ki az igazságügy témakörében is. A fiatalokat leginkább az anyanyelv használatának a szavatolása érdekelte az említett területen, amikor már a részarányos foglalkoztatás előnyeiről is beszéltek.

A résztvevő fiatalok előadóként köszönthették a szlovákiai Bara Zoltánt is, a Pons Danubii igazgatóját. Hogy kicsit felrázta a kedélyeket: vitaindítóval kezdte előadását – arra szeretett volna választ kapni, hogy kinek miért fontos a csatlakozás az Európai Unióhoz. Témája az EU-s tagság határon átnyúló együttműködésekre gyakorolt hatása és azok következményei voltak. Említést tett az Erasmus-program lehetőségeiről, valamint az IPA-program pályázatairól is. Érdekességként elmondta, hogy a Szlovákia és Magyarország közötti határvonal a leghosszabb az EU-ban.

Juhász Bálint tartományi gazdasági titkárhelyettes lendületes és fiatalos előadása magával ragadta a közönséget. Gazdasági szakemberként Vajdaság gazdaságát ismertette az EU-integráció folyamatában.

– Vajdaság gazdaságát igyekeztem bemutatni különböző makroökonómiai mutatószámokkal. A külkereskedelmi mérleg azt mutatja, hogy az Európai Unió országai a legfontosabb partnerei Vajdaságnak. Az EU gazdasági fő irányelveiről beszéltünk és azoknak a torzításáról. Jelenleg az EU-val nagyon jól tudunk kereskedni, és ugyanakkor nyitottak a CEFTA-országok is. Szerettem volna kiemelni a fiatalok számára elérhető támogatásokat, így a kezdő vállalkozók számára kiírt tartományi pályázatokról és a Prosperitati Alapítvány által kiírt második körös pályázatokról is beszéltem.

A kétnapos képzést a Bíró Károly Alapítvány és a budapesti székhelyű Robert Schumann Intézet szervezte meg.

– Rendezvény- és képzéssorozatokat kívánunk szervezni annak érdekében, hogy a fiatalok megismerkedjenek azokkal a szükséges mechanizmusokkal, melyek Szerbia EU-s csatlakozási folyamatában elengedhetetlenek. A képzés folytatását Budapesten, majd júniusban Brüsszelben szervezik meg. A fiatalok betekintést nyerhetnek abba, hogyan működtek egyes állami intézmények a csatlakozás előtt, a csatlakozás folyamatában és a csatlakozás után. Választ kapnak arra is, hogy mi mindent kellett megváltoztatni az intézmények működésében ahhoz, hogy megfeleljenek az Európai Unió elvárásainak, és hogy melyek azok az új feladatok, amelyeket el kell végezniük. A fiatalokat valóban érdekli a téma, rengeteget kérdeztek. Bízom abban, hogy a Bíró Károly Alapítvány képzéseivel a fiataloknak egy versenyképes csoportját tudjuk majd kinevelni, akik szerves része lesznek az EU-integrációs folyamatoknak itt, Szerbiában – ezekkel szavakkal zárta le a kétnapos képzést az újvidéki Európa Kollégiumban Nagy Miklós, a Bíró Károly Alapítvány ügyvezetője.

A formális oktatáson kívül a fiataloknak élniük kell a különféle alapítványok képzési lehetőségeivel is, mert ezzel olyan kapcsolati tőkére és plusz tudásra tehetnek szert, amit iskolapadban nem lehet elsajátítani.