2024. április 19., péntek

Kiállítás a hagyományos állattartásról

A Palicsi-tó vize folyamatosan javul, igényesebb halfajok is megjelentek

Hagyományos állattartás és biodiverzitás a Pannon-alföldön. Ezzel a címmel nyílt meg tegnap a szabadkai városháza előcsarnokában egy fotókiállítás.

Fotó: Molnár Edvárd

Fotó: Molnár Edvárd

Márton Ferenc a Palics-Ludas közvállalat igazgatója elmondta, a kiállítás első alkalommal Újvidéken a Tartományi Természetvédelmi Intézetben nyílt meg, Szabadkára a természetvédelem napjának apropóján került, amely április 11-én van. A kiállítás bemutatja, hogyan éltek őseink összhangban a természettel, hogyan jött létre a természetes élőhelyek jelenlegi állapota, összegezte. Elmondta, hogy a Palicsi-tó mellett ismét megkezdték a szürke marhák tartását, és ez igen sikeres, már újszülött borjú is van, úgyhogy területünk a javulás jeleit mutatja.
Az igazgató kiemelte, hogy bőven akad tennivaló, hiszen az Európai Unió is alacsony osztályzatot adott a természetvédelemre, elsősorban arra kell odafigyelni, hogy megőrizzük, amink van. Kiemelte, a legnagyobb probléma a szennyezés, ami vonatkozik a talajvizekre, az illegális szemétlerakásra.
– Elsősorban saját környezettudatosságunkon kell dolgoznunk. Azon, hogy a szemetet a szeméttelepre vigyük és ne az erdőben rakjuk le, hogy az üres vegyszeres dobozokat ne dobáljuk szét. Az államnak is vannak kötelezettségei, infrastruktúrát kell kiépíteni a víztisztításra, elsősorban a Duna mentén. Ebben a témakörben Szabadka jól áll, korszerű szennyvíztisztítónk van, amely már hozott eredményeket – mondta Márton. Hozzátette, a kettes és hármas szektorban júniusban a víz átláthatósága eléri az egy métert, ami pedig a négyes szektort illeti, amely kétszer-háromszor nagyobb mint a másik kettő együtt, még várni kell a közvélemény számára is látható eredményekre, noha a laboratóriumi elemzések ott is javulást mutatnak.
Pénteken befejeződött a tavon a szelektív lehalászás. A 16 napos akció során 17 tonna halat fogtak ki, összesen 13 fajtát. A legtöbb az ezüstkárász, amely invazív fajként elárasztotta a Palicsi-tavat és ezzel megzavarta a természetes táplálékláncot. Mivel azonban 160 tonna ezüstkárász van a tóban, ezt nem lehetett ilyen rövid idő alatt kifogni, úgyhogy az elkövetkező két évben folytatódni fog a lehalászás.
Ami jó hírnek számít, hogy a négyes szektorban megjelent a süllő és képes szaporodni is. Tekintve, hogy egy igen igényes fajról van szó, ez is azt támasztja alá, hogy a vízminőség javult.
A Ludasi-tó vize veszélyben van, ugyanis jelenleg a palicsi település teljes szennyvize ide folyik, ami megterhelést jelent. A német KfW bank által folyósított vissza nem térítendő pénzből a vízművek ezt a szennyvizet a szennyvíztisztítóba fogja elvezetni, mondta Márton.
Maglai Jenő polgármester a megnyitón kiemelte, hogy ez a kiállítás is szép példája annak, hogy a környezetvédelem napján annak fontosságára felhívjuk a figyelmet.
Dr. Biljana Panjković, a Tartományi Természetvédelmi Intézet igazgatónője elmondta, azért választották ezt a napot a szabadkai kiállítás megnyitására, amely egyébként a negyedik a kiállítások sorában, hogy ezzel is rámutassanak ezen vidék megőrzésére. Szabadka ugyanis azon városok közé tartozik, ahol az átlagot meghaladja a védett területek aránya. A környezetvédelemmel saját magunkat is megőrizzük, emelte ki.
Szabados Klára, az intézet szakmunkatársa kiemelte, a kiállítás témája nagyon is aktuális, hiszen a területkezelő Palics-Ludas közvállalat régóta küzd azzal, hogy az egykori táj maradványait fenntartsa, ugyanis miután megszűnik a hagyományos tájhasználat, ez nehéz feladat.
Kiemelte, a védett terület nem csak egy dísz, amit felmutathatunk az EU felé, ez a természeti erőforrásaink védelmét is szolgálja.
A kiállításon megtekinthetőek Molnár Ábel, Gergely József, Vladimir Dobretić, dr. Molnár Zsolt, Varga Anna, Bábai Dániel és Ranko Perić fényképei.