2024. március 19., kedd

Csaba Ljiljanának ajándékozta a járókáját

Hogy a közös baj mennyire közel hozza egymáshoz az embereket, azt a nagybecskereki Dohar Csaba és a törökbecsei Ljiljana Džilitov példája is mutatja. Mindketten súlyos betegek, mozgássérültek, egyaránt csonka családban élnek. Csaba, aki a nyáron tölti be a 18. életévét, úgy döntött, hogy az ötéves Ljiljanának ajándékozza speciális járókáját, amelyért annak idején megjárta Németországot is, ahol az Ashau Egészségügyi Központ ortopédiai gyermekklinikáján műtötték. A járókát mostanára már kinőtte, és azt reméli, hogy majd egy újabb próbálkozást tesz annak érdekében, hogy a lábra álljon.

Ljiljana és Csaba a szülőkkel és nagyszülőkkel (Fotó: Kecskés István)

Ljiljana és Csaba a szülőkkel és nagyszülőkkel (Fotó: Kecskés István)

Csaba már koraszülöttként súlyos egészségkárosodást szenvedett, amihez orvosi tévedés is közrejátszott. Rosszul reagáltak a szüléskor fellépő komplikációkra, és csak késve került Újvidékre. Agyvérzést kapott, majd később az agyába beépített vízszabályozó műszer miatt látását is csaknem teljesen elveszítette. Csípő- és combcsont-deformálódása miatt pedig mozgásképtelen. Nem sokkal születése után olyan vélemények is voltak, hogy a gyereknek kevés esélye van a túlélésre. Édesapja, József azonban nem adta fel. Az után sem, hogy felesége, Csaba édesanyja elhagyta a családját. Hála az édesapának és nagymamája, Mária gondviselésének, Csaba felnőtt, életvidám, kommunikatív (szerbül és magyarul egyaránt beszélő) fiatalemberré cseperedett. De sajnos továbbra is kerekesszékhez van kötve. A Németországban megvásárolt járóka sokat segített rajta, de egyrészt már kinőtte, másrészt pedig csak további műtétek után lehetne megkezdeni az újabb harcot a talpra állására.
– A járókát Németországban vettük hat évvel ezelőtt, és Csabának sok örömet okozott, sokszor szinte alig tudtuk rábeszélni, hogy pihenjen egy kicsit. Amikor jelentkezett a törökbecsei Džilitov család, és amikor megtudtam, hogy a gyerek édesanyja egyedül neveli a két gyerekét, akik közül az egyik súlyos beteg, akkor úgy döntöttem, hogy odaajándékozom – mondja Dohar József, aki rokkantnyugdíjasként úgyszintén szerény anyagi körülmények között él, egy kis lakásban, édesanyjával és a beteg fiával a Kiserdő lakótelepen. De, mint mondja, örül, hogy segíthet máson.
Az orvosok ajánlatára még egy ideig várnak – hogy Csaba leálljon a növéssel – és aztán újra nekirugaszkodnak, hogy összeszedjék az újabb műtétekre szükséges pénzt. Az édesapa abban bízik, hogy majd valamelyik magyarországi kórházban elvégzik a szükséges forgó- és lábszárcsont-műtéteket a fián, és teljesül az álmuk, hogy Csaba lábára álljon.