2024. március 28., csütörtök
LABDARÚGÁS – BAJNOKOK LIGÁJA

Drukkerei támogatásában is bízik a Real

Szurkolóik támogatására is számítanak a Real Madrid játékosai, akiknek hazai pályán 2:0-s hátrányból kell kiharcolniuk a továbbjutást a Wolfsburg ellen a Bajnokok Ligája negyeddöntős párharcának visszavágóján.

Nyolcvanezer néző előtt fogunk harcolni, s megpróbálunk átgázolni a Wolfsburgon” – nyilatkozta a védő Dani Carvajal, a szélső Lucas Vázquez pedig ehhez hozzátette: „Az életünkért fogunk küzdeni, s nyolcvanezer drukkerrel a hátunk mögött el fogjuk érni a célunkat.”

A Real háromszoros aranylabdás portugál támadója, Cristiano Ronaldo a klub honlapjának azt mondta, „hideg fejjel és türelmesen” kell futballozniuk, s „ki kell szenvedniük” a sikert. „A továbbjutás a fő célunk, s ez az egyetlen olyan eredmény, amely után a játékosok és a szurkolók is boldogan hagyhatják majd el a Santiago Bernabéu Stadiont” – nyilatkozta Ronaldo.

A Madrid egy felforgatott csapattal 39 perc alatt „intézte el” a szombati bajnokiján az Eibart, s mivel a listavezető és címvédő Barcelona kikapott San Sebastianban, a királyi gárda négy pontra megközelítette ősi riválisát a Primera Divisiónban.

A Wolfsburg múlt szerdán alaposan meglepte a Zinedine Zidane irányította Realt, majd szombaton 1:1-es döntetlent játszott a Bundesligában a vendég Mainzcal, igaz, Dieter Hecking vezetőedző négy futballistáját pihentette a Madridot legyőző együttesből.

A Real legutóbb 2002-ben tudott fordítani a BL-ben, akkor a nyolc között 2:1-re kapott ki a Bayern München vendégeként, de a Bernabéuban 2:0-ra nyert, s végül a BL-trófeát is elhódította. Azóta a Madrid az egyenes kieséses szakaszban nyolcszor veszített az első meccsen, s ezek után egyszer sem sikerült kiharcolnia a továbbjutást.

Úgy lépünk pályára, mintha az életünk múlna rajta – nyilatkozta André Schürrle, a Wolfsburg világbajnok támadója. – Múlt szerda óta az egész város a Madrid legyőzéséről és a visszavágóról beszél. Utóbbi nem lesz könnyű.”

A másik mai negyeddöntős visszavágón az egyetlen állva maradt angol csapat, a Manchester City fogadja a Paris Saint-Germaint azután, hogy Párizsban értékes 2:2-es döntetlent játszott a Zlatan Ibrahimović fémjelezte francia bajnokkal.

Ahhoz, hogy a City története során először elődöntős legyen a BL-ben, győznie kell, de a gól nélküli és az 1:1-es döntetlen is elegendő lehet a számára. A manchesteri együttes a 2012/13-as idényben nem jutott túl a csoportkörön, a legutóbbi két szezonban pedig a nyolcaddöntőben kényszerült búcsúra.

Manuel Pellegrini, a City vezetőedzője azt mondta, Sergio Agüero, a csapat legeredményesebb játékosa apró sérülést szedett össze a West Bromwich ellen 2:1-re megnyert szombati Premier League-meccsen, de így is pályára léphet. A PSG-t irányító Laurent Blanc-nak kollégájához képest nehezebb dolga lesz a csapat összeállításakor, ugyanis eltiltás miatt nem számíthat a védő David Luiz és a középpályás Blaise Matuidi játékára. Blanc ugyanakkor reménykedhet abban, hogy a sérülése után a vártnál gyorsabban felépülő Marco Verratti már futballozhat.

Mindkét keddi mérkőzés 20.45-kor kezdődik, a Real Madrid–Wolfsburg összecsapást Kassai Viktor vezeti majd.