2024. március 28., csütörtök

Feszültségoldó találkozók Mostarban

Boszniai és horvátországi kollégáival is tárgyalt a szerb kormányfő ma – Az államvezetők egyet értettek abban, hogy a múlt helyett a jövőbe kell tekinteni

Háttérben maradtak a gazdasági témák a Mostar 2016 elnevezésű Nemzetközi Gazdasági Kiállításon. A boszniai városba érkezett Aleksandar Vučić szerb kormányfő, a boszniai hármas elnökség tagjai, de Kolinda Grabar Kitarović horvát államfő is. A régió országai között nemrégiben ismét kiéleződtek a viszonyok, miután Horvátország blokkolta az uniós csatlakozási tárgyalások 23. fejezetének megnyitását Szerbiával, Bosznia-Hercegovina pedig bejelentette, hogy latolgatja a Szerbia elleni népirtással kapcsolatos nemzetközi eljárás újraindítását a legutóbbi hágai törvényszéki ítéletek fényében.

Vučić tárgyalt Bakir Izetbegovićtyal, a boszniai elnökség bosnyák tagjával, s a találkozónak lényegében egy fontos üzenete volt: a szerb–bosnyák kapcsolatok a nyugat-balkáni viszonyok gerincét képezik. A szerb kormányfő a beszélgetés után megtartott közös sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a szerbeknek és a bosnyákoknak közös a jövőjük ott, ahol ma is élnek, s felszólított minden ma még rendezetlennek számító probléma közös megoldására. Kifejtette, hogy a találkozón, mely őszinte és nyitott hangnemben zajlott, de ennek ellenére sem számított könnyűnek, megállapodtak a kapcsolatok fejlesztésében, a gyakoribb találkozók megszervezésében és a dialógus elindításában. A múlt sebeiről szólva a szerb miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy minden szempontból meg kell vizsgálni a történelmet, s „a szerbeknek bosnyák, a bosnyákoknak meg szerb cipőt kell felvenniük", meg kell érteniük a másik fél sérelmeit. Szólt a gazdaságról is: Szerbia Bosznia első számú külkereskedelmi partnere, Bosznia Szerbia számára a harmadik a ranglistán, s szerinte ebből is egyértelműen látszik, mire kell helyezni a hangsúlyt a jövőben. Izetbegović megjegyezte, hogy a múltra már nem lehet kihatni, de a jövőre igen, s készségét fejezte ki a kapcsolatok előbbre vitele iránt. Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy nem az ő feladata eldönteni, mi fog történni a Szerbia elleni keresettel, de kijelentette: ez is a múltról szól, s arra nem ellenségesség jeleként kell tekinteni, hanem olyan ügynek a rendezéseként, melyről a felek önmaguk nem tudnak egyforma álláspontot kialakítani, így rábízzák a minősítést a bíróságra.

A Dragan Čovićtyal, a boszniai hármas elnökség horvát tagjával folytatott eszmecserét követően a szerb kormányfő azt mondta, hogy a horvátoknak és a szerbeknek rendezniük kell kapcsolatukat a jövő generációinak boldogulása érdekében. Mladen Ivanović szerb elnökségi taggal is tárgyalt, s a megbeszélésen megállapították, hogy Szerbiának, Horvátországnak és Boszniának egyforma felelőssége van a régió biztonságának szavatolásában. Vučić találkozott a helyi szerbség képviselőivel, egyházi méltóságokkal is.

Sikeres volt a Kolinda Grabar Kitarović horvát elnökkel folytatott beszélgetés is, erről számolt be Mostarban a szerb miniszterelnök Twitter-bejegyzésében. Grabar Kitarović már Mostarba érkezése előtt közölte, hogy csillapítani kell a feszültséget a régió országai között, mert Délkelet-Európa jövője a béke és boldogulás jövője kell legyen mindenki számára. Vučić meggyőződésének adott hangot, hogy Szerbia és Horvátország a jövőben is jószomszédi kapcsolatokat ápol majd.

Mostari látogatása folyamán a kormányfő még szorosabb együttműködésre szólította fel a régió üzletembereit, mint mondta, a politika feladata szavatolni az ehhez szükséges megfelelő hátteret, a jövő az együttműködésben, gazdasági fejlődésben van.