2024. március 28., csütörtök

Nagy lépés az egyetemhez vezető úton

A Magyar Nemzeti Tanács felvételi felkészítő tábort szervezett a hétvégén Újvidéken

A középiskolai tanulmányaik végén álló diákok az Európa Kollégiumban kaptak szállást, a felvételi felkészítő foglalkozások pedig az újvidéki József Attila Általános Iskola tantermeiben zajlottak.
Petkovics Márta az MNT Végrehajtó Bizottságának tagja elmondta, hogy a felkészítő tábor csupán egy része az MNT által elindított felvételi felkészítő folyamatnak, ugyanis már március folyamán megkezdődtek az online felkészítők.
– Ennek a kiteljesedése ez a két napos újvidéki felkészítő tábor. Ezek a fiatalok már eldöntötték, hogy Szerbiában fognak továbbtanulni és most egy kis ízelítőt kapnak az egyetemi életből. Nyolc tantárgyból intenzív oktatás keretében a legjobb tanárok foglalkoznak a leendő vajdasági magyar értelmiséggel. Ez egy nagy lépés ezeknek a fiataloknak az egyetemhez vezető úton. Először szerveztük meg ezt a felkészítő tanfolyamot és nagyon nagy volt az érdeklődés – részletezte Petkovics.
Az online felkészítés az internetes felületen történt, MNT diákoknak szóló honlapján, amelyet úgy hívnak, hogy Breki. Ezen a honlapon 148 fiatal regisztrált és a tanárokkal online vették fel a kapcsolatot, majd hetente kaptak egy-egy feladatlapot. A kitöltött feladatlapot visszaküldték a tanároknak és ha valamilyen problémába ütköztek, akkor kérdéseket tehettek fel.
– Különböző vajdasági középiskolából hatvanegy diák vesz részt a felvételi felkészítőn. A fiatalokat nyolc tantárgyból készítik fel: magyar nyelvből, angol nyelvből, földrajzból, biológiából, kémiából, közgazdaságtanból, matematikából és pszichológiából. A legnagyobb érdeklődés biológiára, kémiára és matematikára volt. Az eddigi teljesítményüket figyelembe véve a legtapasztaltabb tanárok közül válogattuk ki a felkészítő oktatóit. Ezt megelőzően Szabadkán, Zentán, Topolyán is szerveztünk felvételit felkészítőt a diákok számára – ismertette Petkovics.

Petkovics Márta a felkészítő résztvevőivel és a tanáraikkal (fotó-Ótos András)

A József Attila Általános Iskolában a kétnapos felkészítő program elején Petkovics Márta a következő szavakkal köszöntötte a diákokat:

– Az, hogy ilyen nagy számban vagytok jelen a Magyar Nemzeti Tanács munkájának köszönhető és nem utolsósorban a jelenlevő kollégáknak: Kovács Róbert – földrajz, Juhász Aranka – magyar nyelv, Kovács Smit Edit – magyar nyelv, Szedmina Lívia – angol nyelv, Kis Laura – pszichológia, Molnár Víg Hermina – biológia, Szórád Endre – kémia, Hodik Endre – közgazdaságtan és Csikós Pajor Gizella – matematika.

Kis Laura, az MNT felkészítő programjának pszichológia szakos tanára elmondta, hogy nagy lehetőség ez, hiszen Újvidéken először került sor kétnapos felkészítő programra.
– Mind a diákok, mind a tanárok számára biztosan különleges élmény lesz a felkészítő. Reméljük, hogy a jelenlevők közül minél többen felvételt nyernek az általuk kiválasztott szakra és minél többen szerbiai felsőoktatási intézményt választanak.
– A tanárok a középiskolás tananyagot vették alapul és a felvételi követelményekkel összhangban állították össze a felkészítő tananyagát. A pszichológia esetében nincsenek előre megadott felvételi kérdések és az egész középiskolai tankönyvet átvesszük a diákokkal. Emellett általános műveltséget felmérő teszteket is kitöltenek a fiatalok – nyilatkozta Kis Laura.