2024. április 20., szombat
VÁLASZTÁSOK 2016

„Magyar érdeket magyar párt képvisel”

Óbecsén tartott közös sajtótájékoztatót a VMSZ és a VMDP helyi szervezete, valamint a MEP

Pozitív visszhangra talált Óbecsén a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ), a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) és a Magyar Egység Párt (MEP) összefogása a választásokon, amit remélhetőleg szavatokra is tud váltani a koalíció – hangzott el a többi között a három párt közös sajtótájékoztatóján Óbecsén.

Molnár Viktor, a VMSZ helyi szervezetének az elnöke elmondta, hogy sikerült összehangolni a három pártprogramot a választásokra. Az otthonmaradás feltételeinek a megteremtéséhez, a gazdaságfejlesztési tervek megvalósulásához szerinte óriási támogatást jelent a magyar kormány 50 milliárd forintos támogatása. Megítélése szerint csak európai uniós kapcsolatok és beruházások révén lehet eredményeket elérni ezen a téren, ezért is fontos a VMSZ által szorgalmazott testvérvárosi kapcsolatok továbbfejlesztése Óbecsén.

Kiss Igor, a VMDP helyi szervezetének az elnöke megköszönte a polgároknak a támogató aláírásokat, szerinte bizakodásra ad okot a várakozásokat meghaladó, az összefogásra vonatkozó pozitív visszajelzések száma. A gazdaságfejlesztés mellett ő kiemelt feladatnak tartja a múlt értékeinek (például a péterrévei Kiszárda és a bácsföldvári helyi közösség épületének) a megmentését, valamint az 1944–45-ös óbecsei események feltárását és egy méltó emlékmű felállítását is.

Szmieskó Zoltán, a MEP elnöke sorsdöntőnek nevezte a mostani választásokat, és emlékeztetett arra, hogy a tapasztalatok szerint a magyar lakosság 40 százaléka nem járul az urnák elé, valamint hogy a magyar szavazóknak egy jelentős része nem magyar pártokat támogat, holott a belgrádi és az újvidéki székhelyű pártok a választások után már nem állnak ki a kisebbségi érdekekért. Mint mondta: kisebbségi érdekeket csak kisebbségi pártok tudnak képviselni, ezért is fontos nagyon, hogy április 24-én minél több magyar szavazó adja le voksát.