2024. április 19., péntek
VÁLASZTÁSOK 2016

Újabb öt pályázatot hirdetett meg a Prosperitati

Csütörtökön este Bácsföldváron ismertette pályázati kiírásának a második körét a Prosperitati Alapítvány. A megjelenteket Nagy Imre, a Prosperitati Alapítvány igazgatóbizottságának az elnöke, Molnár Viktor tartományi mezőgazdasági segédtitkár, valamint Kiss Zoltán, az óbecsei Prosperitati iroda képviselője tájékoztatta a pályázatokról.

Molnár Viktor bevezetőjébe arról beszélt: a VMSZ képviselői a szerb parlamentben tesznek azért, hogy a párt választási ígéretei megvalósuljanak, helyi szinten pedig inkább a mindennapi problémák megoldásában tudnak segítséget nyújtani a párt politikusai. Elmondása szerint a beruházások serkentéséhez Óbecsén nagyobb VMSZ-es jelenlétre van szükség az önkormányzatban. Nagy Imre a pályázati lehetőségekről szólva azt emelte ki, hogy olyan ágazatokat kell elsősorban támogatni, amelyek az európai piacokon is megállják a helyüket.

Molnár Viktor a részletes pályázati ismertető során elmondta: ezúttal öt pályázatot hirdetett meg az alapítvány, ezek közül kettő a mezőgazdasági termelőket célozza meg (feldolgozói kapacitásbővítés és földvásárlás), kettő a kisvállalkozásokat támogatja (kamattámogatás és START UP pályázat pályakezdők és kezdő vállalkozások részére), egy pedig turisztikafejlesztési célokat szolgál. A pályázatokat május 4-étől június 3-áig lehet benyújtani.