2024. április 19., péntek

Zágráb hajthatatlan

A szerbiai államvezetés értetlenül áll a szomszédos Horvátország követelésével szemben

Reagálva a hírekre, hogy Horvátország nem járul hozzá az Európai Unió és a Szerbia közötti csatlakozási tárgyalások 23. fejezetének megnyitásához, Aleksandar Vučić miniszterelnök arról biztosította a szerb közvéleményt, hogy Szerbia a jószomszédi viszonyok, valamint a béke mellett kötelezte el magát. Szerbia hajója elhagyta a kikötőt, biztosan halad előre és ez a jövőben is így marad, fűzte hozzá a kormányfő, majd értetlenségének adott hangot, amiért egyesek a régióban „úgy kívánják megőrizni politikai pozíciójukat, hogy mások ellen ügyködnek”.

Zágráb először néhány héttel ezelőtt mondta ki világosan, hogy nem fog hozzájárulni a csatlakozási tárgyalások folytatásához, új fejezetek megnyitásához, amennyiben Szerbia nem függeszti fel bírósági hatáskörét a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnök tekintetében, és nem működik teljes körűen együtt a hágai Nemzetközi Törvényszékkel.

A zágrábi Večernji list értesülései szerint Zágráb máris leállította hazánk csatlakozási folyamatát, tekintettel arra, hogy nem foglalt állást a 23. fejezet megnyitása kapcsán, ami elengedhetetlen a tárgyalások folytatásához. A Miniszterek Tanácsa a lap állítása szerint levette napirendről a Szerbiával kapcsolatos pontot, igaz, egyelőre még csak „zárt ajtók mögött” született erről megállapodás a horvát tiltakozás eredményeképp. A hivatalos Brüsszel cáfolja, hogy előre eldöntöttek volna bármit is.

Ami Szerbia bírósági hatáskörét illeti a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnök tekintetében, Vučić elmondása szerint a vonatkozó, 2003-ban elfogadott törvény mentén a szerbiai hatóságok letartóztatták az Ovčarán és Srebrenicán elkövetett gaztettekért felelőssé tehető személyeket, vagyis nem egyértelmű, hogy miért aggályoskodik Horvátország.

A szomszédos ország álláspontját a tegnapi nap folyamán Tomislav Karamarko horvát kormányfőhelyettes tolmácsolta. Szavai szerint Szerbiának kötelessége megfelelni ez EU azon elvárásainak és mércéinek, amelyeket Horvátország már korábban a magáévá tett. A tárgyalások üteme és folytatása kizárólag Szerbiától függ, szögezte le Karamarko, mondván, hogy Szerbia nem viselkedhet valamiféle mini-Hágaként és nem rendelkezhet bírósági hatáskörrel a volt Jugoszlávia területén elkövetett gaztettek tekintetében.

Aleksandra Joksimović, a Külpolitikai Központ elnöke szerint még semmi sincsen veszve és nem késő, hogy Horvátország meggondolja magát. A külpolitikai szakértő szerint az viszont már most egyértelmű, hogy az egyhangú döntések elvére épülő EU-ban tagállamként Horvátország visszaél és a jövőben is vissza fog élni pozíciójával, így próbálva megoldani bizonyos bilaterális kérdéseket. Ilyen magatartásra nemcsak Szerbia számíthat, hanem Bosznia-Hercegovina is, mondta a szakértő, hozzátéve, hogy értesülései szerint az Európai Bizottság még nem tekinti lezártnak a Szerbiával megnyitandó 23. fejezet kérdését, így egyelőre semmi sincsen veszve.

Amikor csatlakozott az EU-hoz, Horvátország azt állította, hogy tagállamként soha nem él vissza helyzetével és nem fogja zsarolni a régió többi, csatlakozási tárgyalásokat folytató országát. Ehhez képest a 28 tagállam közül egyedül Horvátország nem bólintott rá a 23. fejezet megnyitására. A többi tagállam szerint a 23. és a 24. csatlakozási fejezetek akciótervei minden követelménynek megfelelnek, így a fejezeteket júniusban meg is lehetne nyitni – taglalta Joksimović.

Az unió részéről Maja Kocijančić, az Európai Bizottság sajtófelelőse nyilatkozott a téma kapcsán, mondván, hogy az EB örömmel néz elébe a Szerbia integrációs útján várható újabb állomásoknak, illetve a 23. és a 24. tárgyalási fejezetek megnyitásának. Mint hozzátette, az EB bármikor hajlandó megtenni a következő lépést, már csak arra van szükség, hogy a szóban forgó fejezetek megnyitásának tekintetében konszenzus alakuljon ki a tagállamok között.

Tanja Miščević, a szerbiai tárgyalócsoport első embere cáfolta a Večernji list állítását. Értesülései szerint az Európai Tanács illetékes munkacsoportja nem vette le napirendjéről a 23. fejezet megnyitásának témáját, pontosabban eddig nem is tűzte napirendjére a javaslatot. Ez akár már a munkacsoport mai ülésén is megtörténhet, véli Miščević.