2024. március 28., csütörtök

Új munkafelügyelők Észak–Bácskában

Az illetékesek szerint az ország északi régiójában sikeresnek nevezhető a szürkegazdaság elleni küzdelem

Annak érdekében, hogy minél hatékonyabban sikerüljön küzdeni a szürkegazdaság ellen, az Észak–Bácskai Körzet területén tavaly és idén 300 új munkafelügyelő állhatott munkába. A felügyelők azóta mind gyakrabban járják a terepet, hogy lefüleljék azokat, akik feketén dolgoznak, vagy dolgoztatnak, vagy nem jelentették be vállalkozásukat. A felügyelők emellett azt is vizsgálják, hogy a munkáltatók tartják-e magukat a munkahelyi biztonsággal, illetve munkavédelemmel kapcsolatos előírásokhoz.

Božo Ivković, az Észak–Bácskai Körzet Munkafelügyelőségének vezetője elégedett a régióban üzletelő vállalkozókkal. A Vajdasági Rádió és Televíziónak nyilatkozva elmondta, hogy a munkafelügyelők eddig nem észleltek nagyobb szabálytalanságot.

Dragi Vučković, az Észak–Bácskai Körzet vezetője is elégedett a munkafelügyelőség munkájával. Amióta az utóbbi egy évben gyakoribbá váltak az ellenőrzések, egyre kevesebben vannak azok, akik nem tartják magukat a törvényekhez, nyilatkozta a VRTV-nek.