2024. április 20., szombat

„Senkinek se jusson eszébe megtámadni minket”

Új hangárral gazdagodott Batajnicán a légierő

A batajnicai katonai repülőtéren tegnap új hangárrészleget adtak át a légierő és légvédelem céljaira. A megnyitó során Aleksandar Vučić miniszterelnök azt mondta, hogy Szerbia a jövőben is versenyezni fog a hadsereg felkészültségét illetően a nála fejlettebb államokkal, mert képes szeretne lenni arra, hogy megvédje saját területét. Bemutatták az itthon készült, új, modern fegyvereket is, emellett a kormányfő bejelentette két orosz MI-17-es helikopter érkezését is június elején.

Minden pillanatban dolgoznunk kell azon, hogy megakadályozzuk: bárkinek is eszébe jusson Szerbiára támadni – fogalmazott, majd elmondta, hogy hamarosan a pilótaképzés is beindul a Batajnicára érkező Lasta kiképzőgépeknek köszönhetően.

Szerbia a rakétarendszereknek is nagy figyelmet szentel, hiszen tudjuk, hogy a régióban milyen felfegyverkezés van folyamatban, közölte Vučić. Hozzátette, hogy lassan és biztosan erősíteni fogjuk a légierőt és a légvédelmet.

Az új hangárt az 1999-es NATO-bombázásokban megsemmisített korábbinak a helyén nyitották meg Batajnicán, a Lasta-gépeknek, MI-17 és Gazela típusú helikoptereknek a fenntartására szolgál.

Ranko Živak, a légierő és légvédelem parancsnoka kifejtette, hogy tartós megoldást új gépek beszerzése jelentene, melyek helyettesítenék a jelenlegi MiG-29-eseket. Tekintettel arra, hogy mit tesz lehetővé az ország jelenlegi költségvetése, mindent elkövetnek annak érdekében, hogy a jelenlegi kapacitásokat maximálisan kihasználják, részben a MiG-21-es gépek felújítása révén a Moma Stanojlović intézetben. A Lasta kiképzőgépekről annyit mondott, hogy szeptemberig tíz ilyen repülőnek kellene érkeznie. Az eddigiekben már elvégezték a műszaki személyzet kiképzését.