2024. április 20., szombat
VÁLASZTÁSOK 2016

Kezdő vállalkozók is pályázhatnak

A Prosperitati Alapítvány meghirdette a második pályázati csomagját

A Vajdasági Magyar Szövetség kampányrendezvényének keretében tegnap Szabadkán első alkalommal nyilvánosan is ismertetésre került a Prosperitati Alapítvány második pályázati csomagja. Pásztor István, a VMSZ elnöke elmondta, az alapítvány a VMSZ tegnapi kampányrendezvényének a vendége, ahogyan az elmúlt másfél-két hónapban több mint hatvanszor.

– Honnan alakult ki ennek a két szervezetnek a szimbiózisa? Miért tudunk mi együtt megjelenni? Azért, mert a Prosperitati Alapítvány az az intézményes forma, amelyen keresztül a vajdasági magyar terület- és térségfejlesztési program megvalósítása bonyolódik, aminek a kidolgozója és sikerre vivője a VMSZ. Ezért nem lehet úgy felvetni a kérdést, hogy vajon mit keresünk mi egy teremben. A kérdést igazából csak úgy lehetne felvetni, hogy lenne elképzelhető, hogy mi ketten ne legyünk ugyanott – jelentette ki Pásztor. Elmondta, az előttünk álló választások sorsdöntő választások, amelyek hihetetlenül nagy téttel bírnak. Azért mert meghatározza a vajdasági magyar közösségnek az érdekérvényesítő erejét. Elmondta, ahhoz, hogy mi érdeket tudjunk érvényesíteni, erős politikai képviselettel kell rendelkeznünk.

– Közösségünk legfájóbb pontja az egzisztencia, a talpon maradás, a kenyérkereset. Ezért fogtunk hozzá évekkel ezelőtt annak a térség- és gazdaságfejlesztési programnak az elkészítéséhez, amely tavaly ősszel véglegesült, és amelyet a magyar kormány elfogadott – mondta Pásztor, majd hozzátette, sokan kételkedtek abban, hogy a VMSZ-nek lesz-e elég kapacitása mindezt sínre tenni.

– Gondolják végig, mondhatja-e magáról bárki, hogy ő a biztos pont, ha nem tartaná be az ígéretét – mondta Pásztor.

Molnár Edvárd felvétele

Molnár Edvárd felvétele

A VMSZ elnöke elmondta, hogy jövő szerdán négy pályázat esetében már megszületnek a döntések, majd azt követően megköttetnek a szerződések is a győztes pályázókkal. Mint ismeretes, az első pályázati kör március 31-én lezárult, az első körben Vajdaság-szerte 2413 pályázatot adtak át. Vasárnap pedig már ki is írták a második pályázati csomagot, amelyben öt pályázat érhető el.

Juhász Bálint, a Prosperitati Alapítvány igazgatója elmondta, a második pályázati csomag kidolgozásakor figyelembe vették az első körben elhangzott kérdéseket és felvetéseket, ezért született meg ez az öt fajta pályázat. A második pályázati csomagban már szerepel START-UP pályázat is, mely a kezdő vállalkozókat szólítja meg. Ez a felhívás azokat a pályakezdőket célozza meg, akik vállalkozás indításához ötlettel, reális elképzeléssel rendelkeznek. Ezen a pályázaton részt vehetnek olyan vállalkozások is, amelyek 2016. január 1-je után lettek bejegyezve. Ez a pályázat segítené legjobban a szülőföldön maradást, hiszen növelné a foglalkoztatottságot és erősítené a gazdasági tevékenységet. A pályázat keretében az életképes üzleti ötlettel rendelkező személyeket tanácsadással, készségfejlesztéssel, képzésekkel támogatják majd üzleti tervük megvalósítása érdekében. A támogatás mértéke maximum 800 000 dinár. A támogatás 100%-ban vissza nem térítendő. A pályázat teljes keretösszege pedig 30 000 000 dinár.

Az idegenforgalmi fejlesztésekre magánszállásadók, egyesületek és nemkormányzati szervezetek pályázhatnak. A pályázat célja a turisták átlagos tartózkodási idejének meghosszabbítása, a nemzetközi piacon elvárt versenyképességnek megfelelő idegenforgalmi kínálat kialakítása vissza nem térítendő támogatás folyósításával. E pályázat keretében kapacitásbővítésre, infrastrukturális ellátottság növelésére, valamint kényelmi eszközök beszerzésére lehet támogatást igényelni. A pályázat részcéljai pedig az idegenforgalmi tevékenységek erősítése, az idegenforgalmi szereplők üzleti hatékonyságának növelése, a szolgáltatások minőségének javítása, valamint az idegenforgalmi szolgáltatások összehangolása a nemzetközi igényekkel. A támogatás beruházások esetén legfeljebb másfél millió dinár. A pályázat teljes keretösszege 50 000 000 dinár.

Ebben a pályázati körben a vajdasági egyéni vállalkozókat, mikro-, kis- és középvállalkozásokat gazdasági fejlődésük segítése és versenyképességük növelése céljából kamattámogatás folyósítása által is segítenék. A támogatás értéke legfeljebb 5 millió dinár, a pályázat teljes keretösszege pedig 180 000 000 dinár.

A családi mezőgazdasági tevékenységek erősítése, valamint a foglalkoztatottság növelése érdekében a mezőgazdasági termelőknek pályázni lehet feldolgozói kapacitásbővítésre. A beruházási támogatás igényelhető zöldség és gyümölcs, olajos magvak, gyógy- és fűszernövények, szőlő és méz feldolgozására szolgáló létesítmények felújítására és újjáépítésére, valamint tárolására és feldolgozására szolgáló eszközök és felszerelések beszerzésére. Az igényelhető támogatás maximális mértéke beruházás esetén másfél millió dinár, eszközvásárlás esetén 800 000 dinár. Pályázni a beruházás teljes értéke 80%-ának erejéig lehet, míg a 20%-os önrész biztosítása kötelező. A pályázat teljes keretösszege 150 000 000 dinár.

A most kiírt pályázati körben föld vásárlására is lehetőség nyílik, amivel a vajdasági falvak fejlődését segítenék. A pályázat célja vissza nem térítendő támogatás folyósítása mezőgazdasági föld vásárlásához a tartomány területén. A pályázat benyújtására jogosultak a Vajdaság AT területén élő magyar és szerb állampolgársággal rendelkező egyéni bejegyzett mezőgazdasági termelők. A pályázatonként megítélhető támogatás összege nem haladhatja meg a kétmillió dinárt. A pályázat teljes keretösszege 250 000 000 dinár.

Ezeknek a pályázatoknak a leadási határideje június 3-a. A hatékonyabb ügyintézés érdekében arra kérik a pályázókat, hogy ne az utolsó napokban adják át a pályázataikat. Bővebb információk és a dokumentáció a www.prosperitati.rs honlapon található.