2024. március 29., péntek

Amerikai külügyminiszteri utazási rekordot döntött John Kerry

Amerikai külügyminiszteri rekordot döntött szerdán John Kerry: 1 millió 60 ezer mérföldet utazott eddig az Egyesült Államok diplomáciai vezetőjeként.

Ezzel megelőzte Condoleezza Rice-t - egykori kollégáját -, aki "csak" 1 millió 59 ezer mérföldet utazgatott az Egyesült Államok külügyminisztereként. Kerry tehát ezer mérföldet "vert rá" Rice-ra - eddig. Az új rekordnak Kerry Manamában - Bahreinben - örvendezhetett, ahova New Yorkból repült. Ráadásul a héten Japánba is ellátogat. Mivel még legalább tíz hónapig külügyminiszter maradhat, és mivel nem mutatja jelét annak, hogy megelégelte volna a sok utazást, még több tízezer mérfölddel javíthat csúcsán.

Kerry - aki csak 2013 februárja óta külügyminiszter - elsősorban repülővel utazik. Az utóbbi bő három évben 2300 órát - 96 napot - töltött a levegőben. Ugyanakkor eddig csupán 81 országban fordult meg külügyminiszterként, ami messze elmarad Hillary Clinton utazásaitól. A Demokrata Párt elnökjelölt-aspiránsa még külügyminiszterként 112 országban járt.

Kerry Bahreinben elsősorban az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezetről tárgyal.