2024. április 19., péntek

Pártügyeletet az NVI előtt

Az MSZP politikusai, aktivistái már hétfő reggel óta 24 órás ügyeletet tartanak a Nemzeti Választási Iroda (NVI) budapesti épülete előtt, mert a párt információi szerint a Kúria szerdán dönt a vasárnapi boltzárral kapcsolatos beadványokról – közölték a párt politikusai hétfőn Budapesten, a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.

A szocialista Nyakó István, aki botrányos körülmények között – akadályoztatva – a vasárnapi boltzárral kapcsolatban másodikként adott be népszavazási kezdeményezést február 23-án, azt mondta, mivel a Kúria többféle döntést hozhat, előfordulhat, hogy újra használni kell az NVI időbélyegzőjét, hogy népszavazási kérdésüket beadják.

Nyakó István szerint a Kúria dönthet úgy, hogy a vasárnapi boltzár ügyében elsőként népszavazási kérdését benyújtó Erdősi Lászlóné kezdeményezését hitelesíti. Dönthet úgy is, hogy Erdősiné kérdését elutasítja, míg a szocialisták kérdését hitelesíti. A bíróság határozhat úgy is, hogy mind a két kérdést elutasítja. Utóbbi esetben ismét az NVI elé kell menni, és „újra kell játszani” a február 23-án történteket – közölte.