2024. március 19., kedd

Szíriai abszurdumok

Abszurdnál abszurdabb hírek érkeztek a napokban a sokat szenvedett Szíriából. Az első az volt, hogy mintegy száz szervezet elfogadta a tűzszüneti megállapodást.

A másik pedig az, hogy a megállapodás első hírére Bassár al Aszad, a tűzszünetet elfogadó szervezetek által el nem ismert elnök április 13-ra kiírta a parlamenti választásokat. És ez a két abszurd hír csak ízelítő abból, hogy milyen abszurd helyzet alakult ki ebben a szerencsétlen országban, amelyben már öt éve gyilkos háború dúl, méghozzá olyan, amelyről a Liberation c. francia lap címe azt mondta, hogy „csak a neve szíriai”.
Az első hír önmagában is abszurd, hisz arról tanúskodik, hogy ennek a háborúnak hány részvevője van. Ezt csak fokozza, hogy a részvevők pontos számát senki sem tudja. Valamikor diákviccként mesélték, hogy egy kisdiák arra a kérdésre, hányan vannak az apostolok, így válaszolt: Az apostolok tizenketten vannak, mégpedig a következő hat: Péter és Pál. Most ez a kisdiáki válasz így hangzana: Szíriában kétszáz fegyveresen harcoló szervezet van, mégpedig 97, ami az alábbi 34. A nemzetközi szervezetek ugyanis kétszázra becsülik a számukat, kilencvenheten fogadták el a tűzszüneti megállapodást, harmincnégyen dolgozták ki a közös tárgyalási platformot.
A másik hír pedig azért abszurd, mert hogyan választásokat tartani egy országban, amelyről senki sem tudja, hol a határa, hány választópolgára van (közülük milliókból lett földönfutó), ki szervezné-szervezhetné meg a választásokat stb. Abszurdum már maga a tény, hogy az öt éve tartó háború alatt két választást is tartottak, melyet persze a fegyveresen harcoló csoportok egyike sem ismer el. A belháború 2011-ben kezdődött, a parlamenti választást 2012-ben tartották. A két vezető párt, a Nemzeti Haladó Front és a Baath Párt mellett hét párt jutott be a parlamentbe, de még csaknem száz független képviselő is volt. (És még mondja valaki, hogy Szíria nem többpártrendszerű ország!)
Még nagyobb abszurdum, hogy 2014 júniusában elnökválasztást tartottak, amelyen két másik jelölttel szemben Bassár al Aszad több mint 10 millió szavazatot kapott, a leadott szavazatok 88,7 százalékát. Ebben az elnökválasztásban ugyanis képtelenség már az, hogyan választhattak, amikor Aszad erői már csak az ország területének a 40 százalékát uralták. Hogyan lehetett egyáltalán több mint 10 millió szavazó, amikor az országnak a 2007-ben kiadott Le dictionnaire historique et geopolitique szerint 19.929.000 lakosa volt, és ennek csaknem a fele 18 éven aluli. (Nem magyarázat még az sem, hogy a kormányerők az ország legsűrűbben lakott területét uralják, amelyen a háború előtt a lakosság 70 százaléka élt, de az sem, hogy a menekültek már több helyen tüntettek: Syria is our nation, Bachar is our ledaer – Szíria a mi hazánk, Bassár a mi vezérünk.)
A szörnyűség abban rejlik, hogy e két abszurdum mögött három nagyobb abszurdum rejlik. Az egyik ilyen, hogy ebben az országban minden képzeletet felülmúló háború folyik immár 5 éve. A tűzszünet óta néhány segélyszállítmány eljutott olyan városokba, ahol félhalott asszonyokat, gyerekeket, öregeket találtak, mert megoldatlan az élelmiszer- és a vízellátás, és még csak orvos sincs. A másik abszurdum, hogy nem tudni, kire vonatkozik a meghirdetett tűzszünet, amikor ez alól eleve kivonták az Iszlám Államot, az an-Nuszra Frontot és a Biztonsági Tanács által terroristának nyilvánított szervezeteket, amelyek az ország területének mintegy a felét birtokolják. A kurdokat pedig Törökország nyomására meg sem hívták, holott azok három olyan területet uralnak, amely most föderációban próbál egyesülni.
A harmadik abszurdum pedig az: hogyan lehet itt béke, amikor a szemben álló felek között megmaradt az alapvető ellentét. Az orosz bombázásokkal megszilárdult Aszad helyzete, hogy a béke megteremtésének tényezője maradjon. Az ellene harcoló fegyveres csoportok távozását viszont továbbra is a béke feltételének tekintik. (Az orosz csapatok távozása után Dzsais al Tahrir, a tárgyalásokon a „mérsékelt” ellenzék képviselője sietett kijelenteni, hogy Aszad orosz segítség nélkül életképtelen, csak éppen nem szólt arról, hogy Aszad nélkül ki az, mi az, aki-ami „életképes” lehetne ekkora megoszlás mellett.)
És az egész mögött ott áll még egy abszurdum, amely nemcsak a szíriai békét teszi bizonytalanná, hanem már az egész világrendet fenyegeti. Putyin orosz elnök a szíriai beavatkozással, a NATO által modernebbnek és hatékonyabbnak minősített fegyverek bevetésével bebiztosította, hogy visszatérjen a „régi jó hidegháború” központi jellemvonása: a világpolitikát az amerikaiak és az oroszok vetélkedésének és együttműködésének bonyolult szövevénye határozza meg. Csak éppen a hidegháború óta nagyot változott a világ. Elsősorban is eltűnt az a két tábor, amelyen belül a két szuperhatalom biztosította a „rendet”, vagyis azt, hogy amiben ők megegyeznek, annak érvényt is tudnak szerezni.
Most viszont egyrészt az Iszlám Állam feletti győzelem egyáltalán nincs biztosítva, másrészt Oroszországnak nincs tábora, de azt sem tudja szavatolni, hogy Irán, Irak, a szíriai háborúban részt vevő libanoni Heszbollah, a palesztinai Hamász tartsa magát ahhoz, amiben ő az USA-val megegyezik. Megingott azonban az USA egyeduralma is. Talán még biztosítani tudja Szaúd-Arábia közreműködését, de Törökország már legfontosabbnak tartja a kurdok elleni háborúját. És nem tudni, még hány független szereplő van. (Kiderült például, hogy a most kirekesztett an-Nuszra Frontot Katar finanszírozza.)